Négy településen kritikus a helyzet Győr-Moson-Sopronban

Négy helyen kritikus az árvízi helyzet Győr-Moson-Sopronban – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője kedd délután.

  • MTI MTI
Négy településen kritikus a helyzet Győr-Moson-Sopronban

Győrújfalun, Győrzámolyon, Dunaszentpálon és Mecséren folynak intenzív védekezési munkálatok. Ezeken a településeken a katasztrófavédelem összekötő tisztjei segítik a munkát.

A szóvivő egy korábbi hírrel kapcsolatban azt közölte, a megyében nem rendeltek el kitelepítést, az otthonát elhagyó huszonegy ember kiköltöztetése a helyi polgármesterek kérése alapján történt.

Arra a kérdésre, hogy szükség esetén hány kitelepítettről tudnak gondoskodni a hatóságok, a szóvivő azt felelte, mindenkit el tudnak helyezni.

 

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.