szerző:
hvg.hu

Éjféltől működik a Nemzeti Összefogás Vonala, amely a 1357-es számon érhető el. Az árvízi védekezésben és mentésben részt vevő humanitárius szervezetek munkáját segítik az itt befolyó adományokból. Ezzel egyidőben megszűnik a karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonala – mondta péntek reggel Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár.

Szerda óta működik a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács, amelynek első döntései közé tartozott a Nemzeti Összefogás Számlaszám létrehozása. A számlán péntek reggel 7 órakor csaknem 18 millió forint volt már, és a külföldről érkező összegeket is fogadják rajta – ismertette az államtitkár.

Éjféltől él majd a Nemzeti Összefogás Vonala: hívásonként illetve sms-enként 250 forintot ajánlhat fel az, aki hívja a 1357-et. Az itt befolyó pénzzel az árvízi mentésben résztvevő humanitárius szervezetek munkáját és a felújításokat segítik majd. A karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonalát ezzel együtt megszüntetik. A számlaszámmal és a segélyvonallal kapcsolatos információk ide kattintva érhetők el.

Nagybajcsnál az utolsó adatok szerint 887 centiméter a vízállás, szombat reggelre várják a tetőzést, addig még húsz centit emelkedhet a víz, és akkor 25 centiméterrel haladja majd meg a korábbi rekordot.

Több mint 17 500-an dolgoznak a gátakon

Komáromban 8 méter körül van a Duna vízszintje most, és 830 centiméternél tetőzhet. Esztergomban 736 centis vízállást mértek legutóbb, 8 méter körül lesz a tetőzés.

Budapesten 785 centin áll a Duna, 885 centiméteren tetőzhet.

Védekező munka most 760 kilométeren van, 554 embert telepítettek ki Győr, Komárom és Pest megyében, valamint Budapesten.

A gátakon 17 627 ember dolgozik – ismertette a friss adatokat péntek délelőtt Giró-Szász András kormányszóvivő.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

Orbán Viktor, a három nyugati bölcs, meg egy tanmese

Orbán Viktor, a három nyugati bölcs, meg egy tanmese

A magyarok többsége szerint jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát

A magyarok többsége szerint jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát

Náci karlendítéssel ábrázolják Orbánt egy szlovén címlapon

Náci karlendítéssel ábrázolják Orbánt egy szlovén címlapon

Ösztöke, katószeme, pemet, langalló…

Ösztöke, katószeme, pemet, langalló…

Könnygázt vetett be a rendőrség Párizsban

Könnygázt vetett be a rendőrség Párizsban