Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Szabaddá válhat csütörtök reggelre a Kisorosziba vezető egyetlen út, mivel a számítások szerint 720 centiméterre apadhat a Duna a településnél - közölte a község polgármestere.
Több nagy árvizet megélt már, és tapasztalatai szerint 725 centiméteres vízállásnál már meg lehet nyitni a Szentendrei-sziget csücskében fekvő községbe vezető egyetlen utat, megszüntetve a település teljes szárazföldi elzártságát - mondta Molnár Csaba polgármester.
A múlt hét csütörtök óta csak vízi, vagy légi járművel közelíthető meg a település, mert a Duna elöntötte az utat, majd teljesen körbezárta a települést. Már nagyon várják a "nyitást" az emberek, akik közül például a fővárosban dolgozóknak a korábbi gyakorlat szerint a polgármester állít majd ki igazolást a hiányzásról - magyarázta Molnár Csaba.
Szerinte ha csütörtökön levonul a víz a településre vezető útról, s a közútkezelő nem talál komoly műszaki problémát rajta, akkor a rendbetételét követően - akár csak részlegesen is - megindulhat a forgalom Kisoroszi és Tahitótfalu között. A Pest megyei településre lassan egy hete komppal szállítanak friss kenyeret és tejet, de egyebekkel is el vannak látva, mert megfelelő árukészlettel készültek az elzártságra.
"Nem dúskálunk, de normál szinten mindenünk megvan" - fogalmazott a polgármester.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.