Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Margitszigeten a talaj teljes felázása miatt akár fakidőlésekre is lehet számítani – erre figyelmeztet az Országos Műszaki Irányító Törzs.
Az OMIT szakmai véleménye szerint annak ellenére, hogy bizonyos helyekről a víz már visszavonult, Budapest árvízzel érintett részein továbbra is indokolt egyes területek, utak, közterek lezárása.
A Margitszigeten az árvízi védekezésben hétfő éjjel óta csak hivatásosok vehetnek részt.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint Budapesten szerda délelőtt 10 órakor 796 centiméter volt a Duna vízállása, azaz a tetőzés óta 95 centit apadt.
Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke kedden azt mondta, hogy a következő napokban sem csökkenhet a figyelem, mert a gátak átáztak. Mindenütt találkoztak Budapesten árvízi jelenségekkel, buzgárokkal, fakadó forrásokkal, ezeket folyamatosan kezelik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.