Az iratismertetés a pénteki tárgyalási napon nem fejeződött be, így a július 8. és 12. közötti tárgyalási hét első két napján tovább tart. A per a tervek szerint július 10-én, szerdán az eredeti menetrend szerint folytatódhat újabb tanúk meghallgatásával.
Szabó Györgyi tanácsvezető bíró kedden jelentette be: az egyik ülnök kórházi kezelése miatt változott a büntetőtanács összetétele, ezért a tárgyalást elölről kezdik az addig felvett bizonyítási anyagok ismertetésével. A június 18. és 21. közötti tárgyalássorozatra beidézett tanúk meghallgatását elnapolták.
Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai telephelyén lévő X-es számú vörösiszap-kazettánál bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat 15 emberrel szemben. A büntetőper tavaly szeptember 24-én kezdődött a Veszprémi Törvényszéken, az ügyész a 91 oldalas vádiratban valamennyi vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.