A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Eddig négy olyan 14 és 17 év közötti fiatalt hallgatott meg a rendőrség, akit zaklathatott a füzeasbonyi kalauz.
Kihallgaták a rendőrök azt a kalauzt, aki a gyanú szerint június elején molesztált egy 14 éves lányt a vonaton.
Korábban már felmerült, hogy nem ő volt az egyetlen, akit zaklatott, és a lány ügyvédje is úgy tudja, hogy három másik, 14 és 17 év közötti fiatalt is meghallgattak a rendőrök, mielőtt elmentek a férfi lakására - számolt be az RTL Híradó. Mindannyiuknak több fényképet mutattak, ezekből kellett választaniuk, felismerik-e a zaklatót.
A 47 éves T. Béla szabadlábon védekezhet, de a kihallgatása során nem tett vallomást.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt folytat fokozott ügyészi felügyelet mellett nyomozást – derül ki a hivatalos megfogalmazásból. A rendelkezésre álló adatok alapján szemérem elleni erőszak bűntette, továbbá tettleges becsületsértés gyanúja is fennáll az ügyben.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.