Tolvajt fogott Révész Máriusz

Elfogott egy tolvajt Révész Máriusz fideszes politikus Kőbányán – írta a Blikk.

  • hvg.hu hvg.hu
Tolvajt fogott Révész Máriusz

"Két gyermekemmel tartottam haza, amikor azt vettem észre, hogy az egyik lakatlan ház tetejéről egy tolvaj éppen leszedi a vasból készült hófogókat" – mondta a Blikknek Révész Máriusz.

"Odasiettem, az egyik szomszéd már hívta a rendőröket, akik nem mutattak nagy érdeklődést. Ezért felhívtam a kerületi rendőrkapitányt, hogy intézkedjen. A tettes, egy 16 év körüli fiú, erre elkezdett szaladni, én pedig utána" – tette hozzá.

Miközben a politikus a tolvaj után futott, vonalban maradt a rendőrkapitánnyal is, így a rendőröket forródróton tájékoztatta, hogy merre üldözi a menekülőt. A tolvaj 3-400 méter üldözés után parkoló autók közé rohant be, majd eltűnt.

Révész Máriusz a beszámoló szerint gyanította, hogy a közelben rejtőzhetett el. Mint kiderült, egy közelben parkoló furgon alá kúszott be, és a Fidesz politikusa az arra járók segítségével fedezte fel. Ekkor a fémtolvaj feladta a küzdelmet, előmászott, és nyugodtan megvárta a rendőröket.

A Blikk szerint a fiú a pilisi gyerekotthonból szökött meg, és már nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel. Most újabb büntetőeljárás indult ellene lopás miatt.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.