Téves vagy félinformációk alapján következtetett Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős országgyűlési képviselő arra, hogy az Elmű-ÉMÁSZ Társaságcsoport politikai szempontból listázza a dolgozóit – közölte a vállalat igazgatósága.Az Elmű szerint a valóság ugyanis az, hogy a vállalat minden olyan munkavállalója, aki bármilyen mellékállást vagy elfoglaltságot vállal, azt egy erre rendszeresített formanyomtatványon jelenteni köteles. A mellékfoglalkozások esetében három kategóriát lehet megjelelölni: konkurensnél vagy beszállítónál végzett mellékállás, amely összeférhetetlenségi okokból szigorúan tilos, oktatási tevékenység, illetve bármely közéleti tevékenység. Utóbbi kettő esetén a cél a mellékfoglalkoztatásban eltöltött idő pontos nyilvántartásba vétele, melyet értelemszerűen le kell dolgozni."Az Elmű-ÉMÁSZ Társaságcsoport és Igazgatósága minden politikai és vallási szempont szerinti megkülönböztetést határozottan elutasít. A valóban társadalmi szempontból hasznos közéleti szerepvállalást pedig esetenként jutalomszabadsággal támogatja" – közölte a vállalat.
Cáfolja Németh Szilárd vádjait az Elmű
Cáfolja, hogy listázná a dolgozóit az Elmű-ÉMÁSZ Társaságcsoport, amely szerint a fideszes Németh Szilárd csak félinformációk alapján következhetett ilyesmire.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.