Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Visszautasította Bicske polgármestere Karácsony Gergely azon kijelentését, miszerint a településnek átlagos futballpályája van.
Tessely Zoltán bicskei polgármester közleményben utasította vissza Karácsony Gergely Bicskére vonatkozó kijelentését. Tessely szerint a politikus méltatlan, a város lakóit is sértő szavakkal jellemezte azt.
Bajnai Gordon Szabó Tímeával, Karácsony Gergellyel több újságíró társaságában buszozott Felcsútra. Az MTI tudósítása szerint a Párbeszéd Magyarországért politikusa azt mondta még Bicskén járva, hogy a Felcsútnál körülbelül tízszer nagyobb településnek egy teljesen átlagos futballpályája van.
A polgármester szerint azonban éppen az ellenkezője igaz. "A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiától ajándékba kapott tribün és játékos kijáró nagymértékben emeli majd a sportesemények színvonalát, és Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete épp a mai nap folyamán - mialatt inkognitóban szemügyre vették városunkat - hozott döntést arról, hogy a jövőben kiszolgáló egységgel és parkolóhelyek kialakításával, illetve a lelátó felállításával tovább fejleszti a Bicskei Torna Club futballpályáját".
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.