Megvan, kit javasolnak a Miskolci Egyetem rektori posztjára

A Miskolci Egyetem (ME) szenátusa Torma Andrást, az állam- és jogtudományi kar dékánját javasolja az egyetem rektori posztjára - közölte az intézmény.

  • MTI MTI
Megvan, kit javasolnak a Miskolci Egyetem rektori posztjára

A rektori tisztségre hárman nyújtottak be pályázatot, és az egyetem szenátusa csütörtökön, kétfordulós szavazás után Torma Andrásnak adta a legtöbb voksot - közölték.

Az ME élére azért kell új vezetőt választani, mert a felsőoktatási törvény szerint június 30-án megszűnik a 65 évesnél idősebbek magasabb vezetői megbízása. Mivel az intézmény eddigi rektora, Patkó Gyula betöltötte ezt az életkort, a rektori tisztségre pályázatot írt ki az emberi erőforrások minisztere. 

A június 17-ei határidőig az egyetem három kari vezetője, professzora nyújtotta be pályázatát. A szenátus csütörtökön az első szavazási körben Barkai Lászlónak, az egészségügyi kar dékánjának 2, Illés Bélának, a gépészmérnöki és informatikai kar dékánjának 14, Torma Andrásnak pedig 16 szavazatot adott.

A második voksoláskor Illés Bélára 15-en, Torma Andrásra pedig 17-en szavaztak, így a szenátus utóbbit javasolja rektornak Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, aki felterjeszti javaslatát a köztársasági elnökhöz. A Miskolci Egyetem új rektora 2013. augusztus 15-től lép hivatalába.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.