„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az élelmiszerek drágulására számít az MSZP az elektronikus útdíj bevezetése miatt.
Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: meglesz a böjtje annak, hogy az állam minden akadály és működési rendellenesség ellenére júliusban 14 milliárd forint elektronikus útdíjat szedett be.
Leginkább az élelmiszerek fognak drágulni a szállítási költségek emelkedése miatt - vetítette előre, megjegyezve: azok a fuvarozók, akik nem növelik áraikat, tönkre mennek.
Az MSZP-s politikus szerint az elektronikus útdíj bevezetésére csak a kormány sikertelen gazdaságpolitikája miatt volt szükség. Hozzátette, hogy éppen a júliusi e-útdíj-bevétellel megegyező összegbe, 14 milliárdba forintba kerül a 2008-ban felvett IMF-hitel idő előtti visszafizetése, mivel a kormány egy olcsó kölcsönt cserél drágábbra. Szerinte a hitel előtörlesztése így csak drága médiaakcióként értékelhető.
Józsa István egy a Demokratikus Koalíciónak (DK) az ellenzéki együttműködésben betöltött szerepét firtató kérdésre válaszolva azt mondta, az MSZP továbbra is a lehető legszélesebb ellenzéki összefogás kialakítására törekszik, és ennek "természetesen részese lesz, eddig is az volt, a Demokratikus Koalíció".
Arra a kérdésre, hogy a kisebb pártok mikor kapcsolódhatnak be a szocialisták és az Együtt-PM közötti egyeztetésbe, az MSZP-s politikus elmondta: januártól hónapokon át egyeztették programjukat a kisebb ellenzéki pártokkal, köztük a DK-val is. Bajnai Gordon pártszövetsége, a jogállami kérdések megvitatásán kívül, ebben nem vett részt, az elmúlt hetekben ezt pótolták be - hangsúlyozta.
Újabb kérdésre hozzátette: szeptember-októberre létrejöhet egy "széles választási egységfront" az ellenzéki oldalon.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?