Déltől újra mindenhol van víz Ózdon, de nem tudni, meddig

A katasztrófavédelem utasításának megfelelően zajlik Ózdon az elzárt 27 közkút újranyitása, 62 vízcsap esetében pedig megszüntetik a leszűkítéseket is. A jelenlegi állapot szerint a hőségriadó elmúltával a képviselő-testületi döntésnek megfelelően tovább folytatódik majd a vízkorlátozás a városban.

  • hvg.hu hvg.hu
Déltől újra mindenhol van víz Ózdon, de nem tudni, meddig

Egy hete robbant ki a botrány, miután a rendkívüli hőség ellenére számos közkutat zártak ki Ózdon a fogyasztásból, illetve csökkentették a kifolyó vízmennyiséget. Utóbbiaknál a korábbi 30 másodperc helyett három percig kellett arra várni, hogy megteljen egy tízliteres edény.

Az Ózdi Vízmű Kft. az intézkedést a 2013. június 27.-i képviselő-testület határozata alapján hajtotta végre, ahol takarékossági okokra hivatkozva egyhangúlag szavazták meg a képviselők az előterjesztést.

Teljes kapacitáson a közkút
Kovács István

Számos jogvédő- és civilszervezet emelte fel a hangját a vízelvonás ellen, sőt még a nemzetközi sajtó is foglalkozott a kérdéssel. A Fidesz-KDNP többségű helyi önkormányzat döntését megkérdőjelezte az ellenzék is, ebben különösen az MSZP-s Nyakó István járt az élen. Mivel Fürjes Pál ózdi polgármester megváltoztatta a neki tett ígéretét, ezért a belügyminiszternek írt nyílt levelet. Pintér Sándor jogosnak tartotta az intézkedéssel kapcsolatos kritikát, ezért az eredeti állapot visszaállítását javasolta az ózdiaknak. A nagy forróság miatt kialakulható járványveszélyre viszont a katasztrófavédelem hívta fel a figyelmet, ami után a városházáról utasították az Ózdi Vízmű Kft. vezetőjét az eredeti állapot visszaállítására. Ha vontatottan is, de elkezdődött a munka, és bíró Ferenc ügyvezető pénteken fél tizenegykor azt közölte a hvg.hu-val, hogy dél körül végeznek az utolsó közkút megnyitásával is, ami után visszaáll a 2-3 héttel ezelőtti nyomás a város 123 közkútján.

Mivel azonban a határozatot nem vonták vissza, az továbbra is életben marad, és a hőségriadó, valamint a forró napok elmúltával kezdhetik elölről a munkát a vízmű dolgozói. A helyi rendelet ugyanis 27 közkút megszüntetéséről és 62 kifolyó leszűkítéséről szól, amivel a közkutaknál keletkező 12-13 millió forint éves veszteséget akarják a felére csökkenteni.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.