szerző:
MTI / hvg.hu

Karas Monikát jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének Orbán Viktor miniszterelnök - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerdán.

A kormányfő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott jogkörében eljárva levélben tett javaslatot Áder János köztársasági elnöknek Karas Monika kinevezésére, augusztus 19-ei hatállyal.

A miniszterelnök korábban a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, Lázár Jánost kérte fel, hogy szakmai szervezetekkel folytasson egyeztetést a lehetséges jelöltekről – emlékeztetett a sajtófőnök.

Karas Monika az áprilisban elhunyt Szalai Annamáriát válthatja a médiahatóság élén.

Karas Monika neve legutóbb idén június végén Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó ügyvédjeként került elő. Habonyról lapunk közölt képeket, melyeken a tanácsadó egy budai étterem előtt látható, amint egy több tízmillió forintba kerülő Mercedes G63-as terepjáróba ül be. Karas Monika, Habony ügyvédjeként azt írta, hogy az „igen gúnyos hangnemű” cikknek „nyilvánvalóan semmi más indítéka, célja nem volt, mint az, hogy olvasók számára érzelmektől túlfűtött, gyalázkodó kommentek közreadásához szolgáltassanak alapot”. Karas Monika azt is kifogásolta, hogy a hír mellé a hvg.hu képet is mellékelt, pedig Habony Árpád „nem közszereplő”, és „nem nyilvános közszereplésen” vett részt, így polgári peres eljárást indít a hvg.hu ellen, ha a portál nem távolítja el 24 órán belül a képeket. A fotók azóta is megtalálhatóak a hvg.hu-n.

Tavaly az ügyvéd a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja (Sárazsadány) Kft. és a Magyar Nemzet jogi képviseletét látta el Mayer Arankával szemben, a törvényszék Mayernek adott igazat. Akkor is pert vesztett, amikor a Magyar Nemzetet képviselte a Demokratikus Koalíció elnökével szemben, akiről a napilap tavaly áprilisban azzal a címmel közölt írást, hogy Gyurcsány Ferenc plagizált.

Karas Monika hivatalos életrajza

Karas Monika Zsuzsanna 1980-ban érettségizett a budapesti Arany János gimnáziumban, jogi diplomáját 1985-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán. Ügyvédi esküjét 1994-ben tette le. Középfokú nyelvvizsgát tett német és orosz nyelvből, valamint alapszinten beszél angolul. A Lapkiadó Vállaltnál dolgozott 1985 és 1992 között mint jogtanácsos, majd ezt követően egy évig volt a Hírlapkiadó Vállalat osztályvezető jogtanácsosa. A vállalat vezérigazgató-helyettese volt 1993 és 1994 között. Az Esti Hírlap Kiadói Kft. jogi képviselője volt 1992 és 1994 között. Karas Monika Zsuzsanna 1993 és 2002 között szintén jogi képviselőként dolgozott a Magyar Fórum Kiadói Kft.-nél. A Nemzet Lap- és Könyvkiadónál 2000 óta, a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt.-nél, valamint a Lánchíd Rádió Kft.-nél 2007 óta jogi képviselő. 

Karas Monika 1999-től három évig az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottságának elnöke volt, 2000 és 20005 között tagja volt a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, 2002 és 2003 között a Budapesti Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságának tagja volt, 2008 és 2012 között a REPROPRESS Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesületének elnökségi tagja volt. A Magyar Lapkiadók Egyesületében 2008-tól négy éven keresztül látta el a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. mint egyesületi tag képviseletét.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Próbálta már beírni azt a böngészőjébe, hogy fake.news.hu? Tegye meg, érdemes

Próbálta már beírni azt a böngészőjébe, hogy fake.news.hu? Tegye meg, érdemes

Majka egy időre visszavonul

Majka egy időre visszavonul

A Momentum is megkapja az állami támogatást

A Momentum is megkapja az állami támogatást

Kivizsgáltatja a nyugdíjkáosz okát Varga Mihály

Kivizsgáltatja a nyugdíjkáosz okát Varga Mihály

Ott volt a nyugdíj pénteken a számlán – csak nem szóltak a nyugdíjasoknak

Ott volt a nyugdíj pénteken a számlán – csak nem szóltak a nyugdíjasoknak

Ebben az erdőben biztos tündérek laknak, kár, hogy Angliában van

Ebben az erdőben biztos tündérek laknak, kár, hogy Angliában van