szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bajnai Gordon szerint a kormány alkalmatlanságát jelzi, hogy az Európai Unió 15-ből 13 magyar operatív programot nem finanszíroz. Az Együtt–PM szövetség vezetője felszólította a kabinetet, hogy állítsa vissza a fejlesztési pénzek elosztásának átláthatóságát.

A volt kormányfő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: csak rendkívül súlyos szabálytalanságok, hozzá nem értés és korrupció miatt fordulhat elő, hogy Magyarország 500-600 milliárd forint támogatást veszíthet el, és akár százmilliárd forint büntetésre is számíthat.

Hozzátette: az ország a 2010-es kormányváltásig az első ötben volt az EU-tagállamok között a támogatások lehívásában, ma viszont nincs az első húszban. Ennek oka szerinte, hogy az Orbán-kormány 2010-től egy éven át nem írt ki pályázatokat, szétverte az intézményrendszert, szakemberek helyébe pártkatonákat ültetett, és korrupttá tette a döntéshozatalt.

Arra szólította fel a kormányt, hogy szüntesse meg a korrupciót, tegye ismét átláthatóvá a pályázati rendszert, és nevezze meg, kik a felelősök azért, hogy több száz milliárd forint támogatás lehívása van veszélyben. Ez utóbbival kapcsolatban azt mondta: elfogadhatatlan, hogy Lázár János – aki augusztus 1-jétől kormánybiztosként vezeti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget – a minisztériumok költségvetését csökkentené annyival, amennyi uniós forrást nem hívnak le, ez ugyanis nem a tárcákat, hanem az embereket büntetné.

Ehelyett Bajnai Gordon azt szorgalmazta, hogy minden esetben nevezzék meg, büntessék meg, bocsássák el a szabálytalanságok, a korrupció vagy a késlekedés felelőseit.

Azt mondta, Lázár János múlt heti sajtótájékoztatóján elismerte, hogy kormányzati lustaság, bénaság és impotencia miatt kerültek veszélybe uniós támogatások. Szerinte ezzel a Miniszterelnökség vezetője elkezdte hozzászoktatni az embereket ahhoz, hogy több száz milliárd forint uniós támogatás veszhet el. Noha ennek elkerülése Magyarország elsőszámú nemzeti érdeke – jelentette ki az Együtt–PM vezetője, aki szerint ami az elmúlt három évben történt, az Magyarország jövőjének elpazarlása, felélése.

Beszélt arról is, hogy az előző kormány idején központosították a végrehajtást, de a támogatási döntésekbe bevonták a civileket, az önkormányzatokat, kistérségeket, minden bírálóbizottság névsora nyilvános volt, a vesztesek megnézhették a bírálatokat és fellebbezhettek. A kormány ezt megszüntette, és épp a fordítottját vezette be, a döntéseket centralizálták, a végrehajtást azonban szétszórták a minisztériumok között – mondta.

Bajnai Gordon szerint a kormány a trafikkoncessziók elosztásakor is hasonlóan járt el: politikai alapon döntött, és elvette a fellebbezés lehetőségét, most pedig az uniós támogatások gazdájává tette Lázár Jánost, aki "lemenedzselte" a dohányboltpályázatokat.

A volt kormányfő kitért arra is, hogy Magyarország az EU következő hétéves költségvetési ciklusában 1500 milliárd forinttal kevesebb támogatást kap, mint eddig, és ezt szintén a kormány kudarcaként értékelte.

Bajnai Gordon egy kérdésre válaszolva helyesnek nevezte, hogy – a Magyar Nemzet információi szerint – a kormány döntése nyomán hamarosan anyagi kártérítést kaphatnak azok a családok, amelyek elvesztették hozzátartozójukat a 2008-2009-es, romák elleni támadássorozatban. Jelezte, hogy Gulyás József volt SZDSZ-es képviselő, az Együtt 2014 egyik alapítója ugyancsak eljárt ennek érdekében.

A korábbi miniszterelnök több kérdést is kapott az MSZP és az Együtt–PM között csütörtökön folytatódó jelöltállítási tárgyalásokról, konkrétumokat azonban nem közölt. Így elhárította azt a kérdést, hogy milyen arányban osztják fel a választókerületeket, és megerősítette: mindent megtesznek azért, hogy sikerüljön megállapodni a közös egyénijelölt-állításról. Arra a kérdésre, hogy választási vereség után lenne-e még négy évig ellenzéki politikus, úgy válaszolt: "győzni fogunk".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!