„NÉPÜNK NAGY VEZÉRÉNEK, RÁKOSI MÁTYÁSNAK” felirat díszelgett azon a hatalmas kenyéren, melyet a ladányi gazdák búzájából Balázs József kiszombori pék sütött 1945. július végén, három hónappal az után, hogy Magyarországon elült a csatazaj. A Szovjetunióból visszatért kommunista pártvezér július 29-én a szegedi ünnepségen kapta meg az új kenyeret. Egy évvel később a Magyar Kommunista Párt (MKP) pedig úgy döntött, a többi párthoz hasonlóan a kommunisták vezetői is megünneplik augusztus 20-át, az „új kenyér ünnepét”, sőt megemlékeznek Szent Istvánról is, „az országalapító forradalmárról”.

A korabeli lapok arról nem írtak, hogy Rákosi tisztában volt-e azzal, hogy az „új kenyér ünnepével” az MKP egy középkori gyökerekkel bíró katolikus szertartást karolt fel, amelyet a Horthy-korszak elevenített fel és állított az irredenta eszmék szolgálatába. Négy évvel korábban ugyanis az országhoz visszacsatolt szabadkai Hitler téren hasonló külsőségek között egy horgosi gazda vitte az új kenyeret Horthy Miklós kormányzó elé, aki a tömeg éljenzése közepette megszegte azt.

Az új kenyér ünneplése korszakokat átívelő és rendszerváltásokat túlélő hagyomány lett. 2011 óta a Nemzeti Agrárgazdasági  Kamara minden évben gabonagyűjtést rendez, melyből megsütik a „Nemzet Kenyerét”. A tervek szerint idén Pécsváradon sütik ki a kenyeret és a sok ezer cipót, melyet az árvaházat fenntartó Böjte Csaba alapítványának ajánlanak fel. A szolnoki televízió főszerkesztője pedig azt találta ki, hogy egy 150 kilós, „a magyar nemzet összetartozását szimbolizáló kenyeret" sütnek, amit már 19-én begyúrtak. A tervek szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Septe József, a pékszövetség elnöke fog kiemelni 20-án a kemencéből.

Búvár látta kenyér

Bár Rákosi a Szabad Nép képes tudósítása szerint 1945-ben „simogató szemmel tekintette meg” a díszemelvényről lelépve az elé vitt kenyeret, öt évvel később az 1950. évi I. számú törvényerejű rendelet leszögezte, hogy augusztus 20-án az új szocialista alkotmányt kell ünnepelni. Szent Istvánról vagy az új kenyérről a rendeletben már nem esett szó. Sőt, a Népművészeti Intézetet megbízták, hogy tartsa rajta a szemét az ünnepségeken, és még azt is megszabták, hogy mikor kell reggeli zenés ébresztőt tartanai 20-án a településeken.

Készül a Nemzet Kenyere Szolnokon

MTI Fotó: Mészáros János

A hagyomány és a politika kapcsolatát több tanulmányban is vizsgáló Kovács Ákos történész kutatásai szerint az új kenyér nem azért tűnt el az 1950-es évek állami ünnepségeiről, mert a kommunisták rájöttek, hogy a Horthy-korszak is kedvelte ezt a motívumot. Rákosiéknak sokkal inkább azzal volt gondjuk, hogy a világháború után az MKP vetélytársai – különösen az 1945-ös és 1947-es választásokat megnyerő, a parasztság támogatását bíró Kisgazdapárt – is előszeretettel ünnepelte az új kenyeret, és az egypártrendszer bevezetése után még az emlékét is el akarták tüntetni a kisgazdáknak.

2011: készül a nemzet kenyere

MTI

Nem kellett sokat várni, hogy az új kenyér ismét megjelenjen az állami ünnepségeken. 1962-ben egy fővárosi ruhagyárban lett az ünnepség hivatalos kelléke, 1978-ban már Kádár Jánost, az állampárt főtitkárát is nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyérrel fogadták, amikor egy borsodi faluba látogatott. Az 1987. augusztus 20-i ünnepen egyenesen női búvárok köszöntötték a fővárosban a pártvezetést oxigénpalackkal a hátukon, kenyérrel a kezükben. A szertartást a rendszer ellenzéke is átvette: rögtön a rendszerváltás évében a Fidesz, az MDF és az SZDSZ közösen ülte végig a fővárosi Gesztenyéskertben megtartott „ökumenikus kenyérszentelést”.

Összevont ünnepek

Az új kenyér ünnepét eredetileg nem is augusztus 20-án tartották, és még csak nem is így hívták. Augusztus 20. 1083 óta fontos ünnep a magyar katolikus egyház történetében: ekkor avatták szentté I. Istvánt, Magyarország első királyát. Előbb egyházi ünnep volt, majd Mária Terézia Habsburg-házi uralkodó nemzeti ünneppé emelte. A kiegyezést követően 1891-ben a vasárnappal együtt munkaszüneti nappá nyilvánították, de 1946-ig nem volt köze az „új kenyér ünnepéhez”.

Parasztok nézegetik a kormányzó képét - nem volt matyó hímzés

MNM Történeti Fényképtár

A kenyér ünnepének a középkorban fontos szerepe volt, ám a katolikus egyház tridenti zsinata 1583-ben eltörölte. Magyarország egyes régióiban a 18. századtól kezdve tartottak egyes falvakban aratóünnepségeket – rendszerint június végén, július elején. Viszont ezek a hagyományok a 19. század végére nagyrészt elhaltak. A 19-20. század fordulóján véres aratósztrájkok robbantak ki, amikor a magasabb béreket és jobb munkafeltételeket követelő napszámosok és cselédek nem voltak hajlandók felvenni a munkát a nagybirtokokon, a karhatalom pedig erőszakkal lépett fel ellenük. A kormány erre a kritikusai által „rabszolgatörvénynek” nevezett jogszabállyal reagált, amely betiltotta a sztrájkokat. Ugyanakkor Darányi Ignác földművelési miniszter felvetette, hogy elevenítsék fel az aratóünnepeket, hátha ez közelebb hozza egymáshoz a földesurakat és a munkásokat. Az első világháború után egyre gyakrabban szenteltek fel egy-egy frissen kisütött kenyeret is az ünnepnapon, így született meg az „új kenyér" ünnepe.

Ugyan 1902-ben már felmerült, hogy vonják össze az arató- és/vagy új kenyér ünnepet Szent István napjával, mert a politikusok egy része úgy látta, augusztus 20. „katolikus jellegű”, és a református magyarok nem szívesen ünnepelnek egy szentet, de ez a kezdeményezés nem járt sikerrel. 1946-ban viszont megtörtént, amikor az Magyar Kommunista Párt úgy határozott, hogy az új kenyeret és az „országalapító forradalmárt” együtt kell ünnepelni. Igaz, pár évvel később átmenetileg ugyan, de Szent István és a kenyér is kiesett a pikszisből, helyüket átvette „az alkotmány ünnepe”.

Összevonta az ünnepeket - egy is elég

hvg.hu

A nagy rendező

Bár a kenyér és Szent István ünnepét a két világháború között a tervek ellenére nem sikerült összevonni, ebben az időszakban tűnt fel az a személy, aki a kormányzat támogatását élvezve összeválogatta vagy kitalálta azokat a kellékeket, szimbólumokat, amelyek ma is meghatározzák augusztus 20-át.

Paulini Béla újságíró, a Gyöngyösbokréta mozgalom vezetője a műnépiség nagy propagálója volt, azaz olyan „népi hagyományokat” állított színpadra az általa szervezett ünnepségeken, amelyek már nem voltak élőek, sőt olyanok „tradíciókat” is népszerűsített, amelyeket gyakran ő vagy mozgalmának tagjai találtak ki. Mivel az 1930-as években a társadalmi eliten belül nagyon népszerű volt a matyó hímzés, a Paulini rendezte 1933-as fővárosi Szent István ünnepségen a „mezőkövesdi aratóünnep” kellékei is feltűntek. Annak ellenére, hogy a néprajzkutatók már akkor is tudták, hogy Mezőkövesden soha nem tartottak aratóünnepet.

Ugyan a szegediek tiltakoztak ellene, de az 1933-as ünnepséggel befutott Paulini rendezhette 1936-ban a városban a kormány által kiemelt ügyként kezelt Magyar Kenyér Ünnepét is, amit telezsúfolt az általa kedvelt „népies elemekkel”, még ő maga is „magyaros” ruhát öltött. Továbbá ő volt az 1941-es szabadkai „kenyérszegés” megálmodója is, ahol az „országgyarapító Horthy Miklós” szeghette meg a kenyeret. A műnépiesség atyja 1945 elején hunyt el, a Gyöngyösbokréta mozgalom pedig fokozatosan elhalt, ám az augusztus 20-i ünnep népies elemei – köztük az új kenyér ünnepével – napjainkig meghatározóak maradtak.

(Cikkünk Kovács Ákos Kitalált hagyomány című könyve, illetve a történész folyóiratokban megjelent tanulmányai alapján készült.)