A rendőrséget március 21-én kereste meg egy tompai asszony azzal, hogy nála lakó 21 éves unokája március 4-én eltűnt, azóta pedig ismeretlen helyen tartózkodik. A kiskunhalasi nyomozók tanúkat hallgattak ki és széleskörű adatgyűjtő munkát folytattak, melynek eredményeképpen kiderült, hogy utoljára egy 53 éves tompai férfi találkozott az eltűnt fiatalemberrel.
A nyomozók augusztus 22-én délután megszállták a férfi tompai ingatlanát. Tetemkereső kutya segítségével vizsgálták át a portát, s az eb által jelzett helyen a rendőrök megtalálták és kihantolták a márciusban eltűnt férfi holttestét.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított eljárást az 53 éves férfival szemben. A gyanúsítottat őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását.