Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Boris Tadic volt szerb államfővel találkozott Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Mesterházy Attila pártelnök és Boris Tadic volt államfő, a szerb Demokrata Párt elnöke a két ország kapcsolatáról valamint a testvérpártok együttműködéséről folytatott megbeszélést hétfőn.
A tárgyalásokon szóba került az európai válságkezelés éppúgy, mint azok a nemzeti kérdések, amelyek közös platformról mozdíthatják elő a globális válságkezelés sikerét és a nemzetek közti szorosabb együttműködést. Az államfő külön kitért arra a szocialista, szociáldemokrata kapcsolatrendszerre, elsősorban az Európai Szocialista Párttal való kapcsolattartásra, amely a nemzetközi politikában meghatározó, és amely mentén a baloldal széles európai összefogása megvalósul.
Érdeklődésre Mesterházy Attila tájékoztatta partnerét a jövő évi választások legaktuálisabb kérdéseiről.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.