szerző:
MTI

Megkezdték a volt szovjet hősi temető feltárását a Borsod megyei Szikszó óvodájának udvarán. Egy családjában személyesen érintett ukrán állampolgár, Zvarih Vladiszlav kezdeményezésére azért indult meg az eljárás, mert alapos a gyanú arra, hogy az 1999-ben történt exhumálást kegyeletsértően hajtották végre.

Az ukrán delegáció, köztük Zvarih Vladiszlav a Háborúban Elhunyt Áldozatok és Politikai Üldözöttek Emlékének Megörökítését Intéző Állami Tárcaközi Bizottság, illetve a Honvédelmi Minisztérium engedélyével a napokban végezheti kutatói tevékenységét a szikszói óvoda udvarán.

Az említett részen 1941 és 1944 között temettek el háborúban elhunyt szovjet katonákat, majd egy hősi emlékművet is állítottak a tiszteletükre. Zvarih Vladiszlav kutatásai szerint legalább hatszáz katona került akkor a sírba.

Szikszó önkormányzata még 1999-ben kezdeményezte a Honvédelmi Minisztérium hadisírgondozó bizottságánál a szovjet katonai temető áthelyezését a városi köztemetőbe a kegyeleti szempontok figyelembe vételével. Arra is vállalkoztak, hogy az áthelyezést végző tíz embert ilyen jellegű előképzésben részesítik – mondta Maros Éva, az önkormányzat kommunikációs vezetője.

Zvarih Vladiszlav azért ragaszkodik a pótlólagos feltáráshoz, mert meggyőződése, hogy a több mint tíz éve elvégzett exhumálás kegyeletsértő volt. Szerinte erre enged következtetni az 1999. november 23. és december 15. között végzett munkálatokról készült önkormányzati jegyzőkönyv is, amely hetven-nyolcvan katona maradványainak áthelyezéséről tanúskodik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bezárnak a Mekik és a Starbucksok Kínában az új vírus miatt

Bezárnak a Mekik és a Starbucksok Kínában az új vírus miatt

Szállodát igazgat új cégével Tiborcz eliosos üzlettársa

Szállodát igazgat új cégével Tiborcz eliosos üzlettársa

Budapestnek is elkélne néhány olyan busz, ami a briteknél már bevált

Budapestnek is elkélne néhány olyan busz, ami a briteknél már bevált

Egészségtelen a levegő Szegeden

Egészségtelen a levegő Szegeden

Jó ebédhez szól a nóta - a brit nagykövettel

Jó ebédhez szól a nóta - a brit nagykövettel

Ebben a 13 városban inkább ne sétáljon a szabadban ma

Ebben a 13 városban inkább ne sétáljon a szabadban ma