Lezsáknak a lelkiismeretével, Orbánnak a demokratákkal kell elszámolnia – írta hétfői közleményében Török Zsolt MSZP-szóvivő.
Lezsák Sándor hétvégi, Horthy Miklóst dicsőítő beszéde számos kérdést vet fel. Egyértelmű viszont: a Fidesznek a szélsőjobboldali szavazók ma már sokkal fontosabbak, mint a békés, jó érzésű demokraták – írta a közleményben.
Lezsák Sándor bátran kiáll bárki vagy bármi mellett és ellen is, ha a megrendelői épp úgy kívánják. A megrendelői pedig most minden jel szerint egy áporodott, naftalinszagú, félfeudális Magyarországot akarnak a 21. századi Magyarországra erőltetni. Persze nem Lezsák az egyetlen szélkakas a mai Fideszben. ”A Fidesznek nincs véleménye Horthy Miklós újratemetéséről...” Szinte napra pontosan húsz éve Orbán Viktor még csak ennyit mondott arra, hogy a szertartáson a fél Antall-kormány megjelent – olvasható a közleményben.
Orbán Viktornak 1993-ban még nem volt véleménye Horthyról. Mára a Horthy-kultusz egyik fő zászlóvivője lett. A Kossuth tér 1944-es (!) állapotának visszaállítása, a fasiszta író Nyirő József újratemetése, a szélsőjobboldali személyiségek utcatáblákra emelése, a Wass Albert és Horthy-szobrok mind ezt bizonyítják, és mind a szélsőjobboldali szavazók karámba terelését célozzák – írta Török Zsolt.
"Az újratemetés történelmi elégtétel volt, de ezzel nem elégedhetünk meg..." – mondta Lezsák. Vajon mire célozhatott ezzel? És a kormányzó Fidesz vajon hogy viszonyul Lezsák kijelentéséhez? A Szűrös Mátyáshoz vagy Pozsgay Imréhez hasonlóan a Fidesz kegyelemkenyerén élő Lezsák Sándornak a lelkiismeretével, Orbán Viktornak pedig a maradék mérsékelt, demokrata választóival kell elszámolnia – zárta közleményét az MSZP szóvivője.