„Már most jelzem előre (...) ne higgye el majd senki, amikor az első statisztikák megjelennek, hogy több az ilyen szabálysértés, nem lett több, kevesebb lett, de többet derített fel a rendőrség” – mondta Pintér Sándor belügyminiszter még 2010 tavaszán, a kinevezését megelőző parlamenti bizottsági meghallgatáson. A közbiztonság gyors javítását ígérő minisztere igyekezett felkészíteni a képviselőket arra, hogy látszólag romlani fognak a bűnügyi statisztikák, hiszen jobban dolgozik majd a rendőrség.
Utólag úgy tűnik, szükség volt a felkészítésre: a Legfőbb Ügyészség kedden – a szokásosnál jóval később – hozta nyilvánosságra a 2012. évi bűnözésről szóló tájékoztatóját, amiből kiderül, nem csak egyszeri jelenség volt a bűncselekmények számának megugrása, hanem három éve folyamatosan tart az emelkedés. 2010-ben hirtelen ugrott egy nagyot (13 százalékot) a regisztrált bűncselekmények száma, majd 2011-ben is nőtt majdnem egy százalékkal, tavaly pedig újabb 4,6 százalékkal: 2012-ben 472 ezer bűncselekmény jutott a hatóságok tudomására, ami 1999 óta a legmagasabb szám.
Az adatok annak ellenére is romlottak, hogy 2012. április 15-én hatályba lépett az új szabálysértési törvény, így az 50 ezer forintnál kisebb értékű lopások kikerültek a bűnügyi statisztikából. 2007-ben, amikor legutóbb felemelték (20 ezer forintra) ezt az értékhatárt, hirtelen csökkenni kezdett a regisztrált bűncselekmények száma, de a tavalyi számokon ez nem látszik: a lopások száma a 2011-es 183 ezerről 186 ezerre nőtt. Tovább növekszik a betörések száma is: tavaly 46 857 ilyen bűncselekményt regisztráltak, mintegy 1500-zal többet, mint 2011-ben.
A statisztika szerint tavaly csökkent a regisztrált bűnelkövetők száma, viszont jelentősen, 11,9 százalékkal nőtt azoknak az ügyeknek a száma, amelyeket úgy zártak le vagy függesztettek fel, hogy ismeretlen maradt az elkövető (2011-ben 245 ezer ilyen eset volt, tavaly 274 ezer). Ilyen sok nyomozást még soha nem zártak le eredménytelenül a rendszerváltás óta, 1991-ben is csak 260 ezer ilyen esetet regisztráltak.
A legsúlyosabb bűncselekmények, az emberölés száma régen nem látott alacsony szintre süllyedt: tavaly 221 esetben oltották ki, vagy próbálták meg kioltani valakinek az életét (a kísérleteket is érdemes figyelembe venni, hiszen nem az elkövetőn múlt, hogy nem, járt sikerrel), míg 2011-ben 275 ilyen bűncselekmény történt. Csökkent a súlyos testi sértések száma is: tavaly 6583 esetet regisztráltak, míg 2011-ben 6791-et, 2010-ben pedig 7832-őt. Enyhén, 166-tal csökkent a rablások száma, viszont majdnem ötszázzal nőtt a kifosztásoké.
Arányaiban a legtöbb bűncselekményt tavaly Fejér megyében követték el: 7738 eset jutott százezer lakosra, de ez a megye vezet a vagyon elleni, illetve az erőszakos és garázda bűncselekmények rangsorában is. Budapest az összesített listán a második (6815 bűncselekmény százezer lakosra), míg a harmadik Somogy megye (6042 bűncselekmény százezer lakosra). A statisztika alapján a legbiztonságosabb hely Vas megye, ahol százezer emberre csak 2945 bűncselekmény jutott tavaly.