„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Sajókaza és Felsőnyárád között útszakasz felújítása után újabb utakat tesznek rendbe, Borsodban összesen 9 milliárd forintból.
Megújult a Sajókaza és Felsőnyárád közötti út, a csaknem egymilliárd forintba kerülő munkát az Új Széchenyi terv keretében uniós és hazai forrásból fedezte a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a hat kilométer hosszúságú, áprilisban lezárt utat pénteken adták át a forgalomnak.
A társaság az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az Új Széchenyi Terv keretében az idén több mint 555 kilométernyi utat újítanak fel az országban.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utakra csaknem 9 milliárd forint jut, az összegből mintegy 87 kilométernyi út kap új burkolatot, valamint rendezik az utak mentén az árkokat, padkákat is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.