Elfogadta a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát a kormány

Megtárgyalta és elfogadta a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát a kormány szerdai ülésén – közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken.

  • MTI MTI
Elfogadta a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát a kormány

Közleményben azt írták: a BM, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közös előterjesztésében készült stratégia olyan középtávú bűnmegelőzési szakpolitika kialakítását szorgalmazza, amely a következő tíz évre meghatározza a társadalmi bűnmegelőzés fő beavatkozási területeit, szakmai kereteit és eszközrendszerét. 

Kiemelték: a koncepció nemcsak a bűnözés visszaszorítását kívánja elérni a megelőzés által, hanem megfogalmazza az áldozattá és a bűnelkövetővé válás, valamint az ismételt bűnelkövetés elkerülésének módjait is.

Emellett a stratégia kiemelten foglalkozik a települések és a közterületek biztonságával, a gyermek- és ifjúságvédelemmel, az alkohol- és drogprevencióval, a média és az internet veszélyeivel. A kormány a stratégia végrehajtásával a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot bízta meg – olvasható a BM közleményében.

A kormány honlapján júliusban közzétett stratégiához kapcsolódik egy 2015-ig szóló cselekvési terv is, amely a bűncselekmények áldozatainak számát csökkentené, bővítené a fiatalok bűnmegelőzési ismereteit és javítaná a bűnelkövetők visszailleszkedését a társadalomba. A testület egyik javaslata a közösségi rendészet magyar modelljének bevezetése is. 

A tervezet szerint a bűnmegelőzési stratégia megvalósítására évente az előző évi központi költségvetésbe befizetett szabálysértési bírságok és az üzembentartó objektív felelősségén alapuló közigazgatási bírságok összegének négy százalékát, de legalább 700 millió forintot fordíthatnak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.