Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Fidesz szomorúnak tartja, hogy a bukott baloldal nem tudja tudomásul venni, a bajaiak nem kértek a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy szövetség közös jelöltjéből a múlt heti időközi választáson.
A kormánypárt kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté ezt arra válaszul nyilatkozta, hogy az MSZP és az Együtt-PM szövetség a Kecskeméti Törvényszékhez fordul felülvizsgálatért, miután a Bács-Kiskun megyei területi választási bizottság másodfokon helybenhagyta a helyi választási bizottság korábbi döntéseit, azaz elutasította a bajai időközi önkormányzatiképviselő-választás végeredményét megkérdőjelező beadványaikat.
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagálásában úgy fogalmazott, sajnálatos, hogy a baloldalon a bukást is rágalmakkal próbálják meg leplezni. "Jobban tennék, ha beletörődnének, hogy nem kértek belőlük sem együtt, sem külön-külön" - mondta Kocsis Máté.
Baján vasárnap tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz győztes jelöltjére, Kovács Csabára 467-en szavaztak (47 százalék). Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje végzett 406 szavazattal (41 százalék). A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.