szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy 36 éves nő holttestére bukkantak szerda éjszaka a XXIII. kerületben a Szigetdűlő területén.

Megöltek egy 36 éves budapesti nőt, a holttestét szerda éjszaka a XXIII. kerületben a Szigetdűlő területén találták meg – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

Mint írták, a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!