Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Esztergom inkább körgátat szeretne az emlékmű helyett.
A nyári árvízi védekezést kísérő példátlan összefogásnak szeretne emlékművet állítani a kormány – mindjárt nem is egyet, hanem az védekezésben részt vevő 95 település mindegyikén, derül ki abból a levélből, amit a Gíró-Szász András kormányszóvivő küldött az érintett önkormányzatoknak. A levél szerint a kormány már döntött arról, hogy a Kossuth téren a pesti alsó rakparton felállítanak egy ilyen emlékművet, de a többi településen is szívesen látna hasonlót. Mint a levélből kiderül, erre már kész tervek, minták is készültek, amikből elég csak választani az önkormányzatoknak.
Esztergom városa már válaszolt is, ők azonban emlékmű helyett inkább egy már régóta ígért körgátat szeretnének – derül ki a kormányszóvivőnek küldött válaszukból. A kormányszóvivői irodánál arról érdeklődtünk, mind a 95 településen szeretne a kormány emlékművet; a településeknek maguknak kell fedezni a költségeket, vagy van központi támogatás; ha igen, mekkora forrás áll erre rendelkezésre; és kíváncsiak voltunk az elkészült tervekre is. A szóvivői iroda válaszait természetesen közölni fogjuk.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.