szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy vasi asszony visszakaphatja két gyermekét, akiket volt férje hurcolt magával, és kilenc éve nem látta őket. A férfi motorbalesetben meghalt Paraguayban, ezután derült ki, hogy körözték. A gyerekek most 13, illetve 17 évesek – írja a nyugat.hu.

A grazi Johann Ehmann egy magyar nőt vett feleségül, a házasságból két gyermekük született Szombathelyen, Philip és Ingrid. A pár kapcsolata megromlott, az asszony válni akart, de a férfi azzal fenyegetőzött, hogy megöli az asszonyt és a gyerekeket.

A nő végül megszökött tőle és a válás után a bíróság neki ítélte a gyerekeket, Ehmann viszont rendszeres láthatást kapott.

2004 végén a férfi nem vitte vissza az anyjához a gyerekeket és eltűnt, a rendőrség körözni kezdte. Azt feltételezték, hogy Németországba szökött, de 2004 óta semmilyen életjelet nem kapott a Magyarországon élő anya gyerekeiről, akik most 13 és 17 évesek – egészen mostanáig.

Kiderült ugyanis, hogy Johann Ehmann halt meg egy motorbalesetben Paraguayban, Encarnacion településnél.

A paraguayi rendőrség úgy tudta, a férfi felesége nem él, így a gyermekeket árvaként kezelték, és felvették a kapcsolatot az osztrák hatóságokkal. Ekkor derült ki, hogy a férfit és a gyerekeket is körözi a rendőrség, a gyermekek anyja pedig Magyarországon él.

A nyugat.hu úgy tudja, hogy a nagy találkozás az anya és régen látott gyermekei között még nem jött létre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!