
Gulyás József volt liberális parlamenti képviselő, az SZDSZ országos tanácsának egykori elnöke, neve sokáig forgott, mint az Együtt 2014–PM lehetséges képviselőjelöltje Szentendrén, ami a megállapodás értelmében az MSZP támogatását is jelentette volna. Az atv.hu most azt írta, Gulyás József visszalépett, hogy „feloldja a jelöltsége körül kialakult patthelyzetet”, mert szerinte „az elhúzódó vita vagy döntésképtelenség rontja a kormányváltás esélyeit”.
A volt képviselő az atv.hu-nak azt mondta: "tapintható volt egyfajta ellenállás az MSZP vezetése részéről, mert elsősorban az egykori állambiztonságot érintő, majd pedig nemzetbiztonsági, de akár korrupciós témákban, vagy a nyilvánosság ügyében nemcsak a most kormányzó többséggel szemben fogalmaztam meg kritikus álláspontot". Az Együtt 2014 elnökségi tagja úgy fogalmazott az atv.hu-nak, hogy bízik abban, hogy a helyére lépő Szinna Gábor leányfalui polgármester is képes lesz a szentendrei székhelyű választókörzetben olyan kormányváltó szavazókat is megnyerni, akik hagyományosan nem baloldali szavazók.
Mint az atv.hu emlékeztet rá, Gulyás számtalanszor kritikát fogalmazott meg a korrupt állambiztonsági hálózatokkal kapcsolatban, az aktanyilvánosság elkötelezett híve, vezetett egy vizsgálóbizottságot a romagyilkosságok ügyében, illetve a Portik–Laborc-ügyben is azt szorgalmazta, hogy a baloldal ne söpörje a szőnyeg alá a problémát.
A portál úgy tudjuk, de ezt Gulyás nem erősítette meg, hogy a döntés mögött az a szándék is meghúzódhatott, hogy a patthelyzet miatt ne álljon elő az a helyzet, hogy a MSZP és az E2014 közötti megállapodást újratárgyalják. Hetekig nem találtak az E2014-ben egyes körzetekben jelölteket, baloldali körökben felmerült, hogy lehetne "csere-berélni" egyes választókerületeket. „Nyilván, ha ez a folyamat beindult volna, az akár a Mesterházy-Bajnai paktumot is szétfeszíthette volna” – írta az atv.hu.