Letartóztatták a vidékfejlesztési hivatal egyik vezetőjét

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik vezetőjét és három bűntársát uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénylése miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség.

  • hvg.hu hvg.hu
Letartóztatták a vidékfejlesztési hivatal egyik vezetőjét

Letartóztatták a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik vezetőjét és három bűntársát az úgynevezett uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénylése ügyében - közölte Szoboszlai-Szász Richárd főügyészhelyettes hétfőn. 

A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete, valamint hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt múlt pénteken rendelt el nyomozást. A jelenlegi adatok szerint a 2012/2013 gazdálkodási évben az MVH egy vezető beosztású dolgozója és annak bűntársai szervezett módon követtek el visszaéléseket: a MVH által kezelt uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénybevétele céljából az erre a célra szervezett gazdasági társaságok révén több száz millió forint értékben valótlan tartalmú területalapú támogatási kérelmeket nyújtottak be - olvasható a közleményben. A pénz kifizetését az időközben megindult büntetőeljárás meghiúsította - tették hozzá. 

A nyomozással megbízott Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói múlt pénteken gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették az MVH vezető beosztású dolgozóját, valamint annak három bűntársát. A Fővárosi Főügyészség mind a négy gyanúsított esetében indítványozta előzetes letartóztatásukat. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az indítványt megalapozottnak találta és vasárnap - a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel - valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezte. 

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára múlt szerdán sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a tárca információi alapján a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el azoknak az ügyében, akik bűncselekménnyel akartak megszerezni uniós területalapú támogatásokat. Az ügy részleteiről Budai Gyula annyit mondott: ezek a bűnözői körök az idén hoztak létre olyan gazdasági társaságokat, amelyek május 15-e után kérelmeket nyújtottak be területalapú támogatásokra. A cégek olyan területekre adtak be támogatási igényt, amelyeket nem béreltek, nem használtak, tehát amelyekre nem volt jogosultságuk. 

A tárca információi szerint 24 cégről, és 400 millió forintos támogatási igényről van szó. Budai Gyula szerint "blődség" a Gőgös Zoltán szocialista politikus által említett egymilliárd forint. Az államtitkár tájékoztatása szerint a tárca már februártól az információk birtokában volt, a hatóságokkal együttműködve az érintett cégeket figyelemmel kísérték, a támogatási kérelmek benyújtása után pedig intézkedtek, hogy az igényléseket ne fizessék ki. Sem az Európai Uniót, sem a magyar államot nem érte kár - szögezte le Budai Gyula.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.