szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hat éve változatlan, 38 650 forintos köztisztviselői illetményalap húszszázalékos emelését követelte a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szombaton, a fővárosban tartott demonstráción.

©

A megmozdulást a Millenáris Park előtt, a rendezvényközpont területén ReGeneráció elnevezéssel megrendezett kormányzati karrierexpóval egy időben tartották, a három egyesülni készülő szakszervezeti konföderáció - a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége - támogatásával.

Arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a jelenlegi jövedelmi viszonyok mellett a fiatalok nem alapozhatják karrierjüket a köz szolgálatára.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A magyarok több mint kétharmados többséggel támogatják a jogállami feltételeket

A magyarok több mint kétharmados többséggel támogatják a jogállami feltételeket

3300 millió eurós veszteséget okoz évente Budapestnek a rossz levegő

3300 millió eurós veszteséget okoz évente Budapestnek a rossz levegő

Ha Windows 10 van a gépén, most kattintson rá, ön is megkaphatta az új csomagot

Ha Windows 10 van a gépén, most kattintson rá, ön is megkaphatta az új csomagot