A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Álrablás történt a múlt héten Győr közelében. Az egyik elkövető már beismerte tettét, két társának szerepét még vizsgálják - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Kocsis Tünde alezredes elmondta, a múlt pénteken tett bejelentést egy férfi, hogy miközben kamionnal a határ felől Győrbe tartott, terepjáróval útját állták. Az állította, hogy egy erdősáv mögé vitték, megfenyegették, majd magára hagyták, és a kamiont elrabolták.
A bejelentés alapján a győri rendőrök széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, és a szlovák kollégáikkal együttműködve a szomszédos országban megtalálták a gépjárművet. A bejelentő ezt követően ismerte be, hogy munkáltatója kamionját az ő beleegyezésével, rablásnak álcázva vitték el. Két külföldi társának a bűncselekmény elkövetésében betöltött szerepét vizsgálja a rendőrség.
A szóvivő elmondta, hogy a Győri Rendőrkapitányság a 23 éves férfi ellen hatóság félrevezetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést. Az MTI úgy tudja, az ügyben érintettek mindhárman szlovák állampolgárok.
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
A tömeg emberekből áll – őket mutatjuk meg külön-külön és együtt a HVG fotósainak szemével.
A Tisza Párt és a fővárosi csőd sem maradt ki.
Hatalmas. Ez minden idők legnagyobb Pride felvonulása. Ha nem hiszi, nézze meg a videókat.
Beszédek a 30. Budapest Pride-on.
A Tisza elnöke szerint látszatpolitizálás folyik trükkök százaival és hazugságokkal.
Freddie Mercury kezében sem állt ilyen hetykén a vasaló.
Szerinte a kérdés csak az, ki akarja-e tenni annak a gyerekeit, amit az elmúlt tíz évben ő is átélt.
„Jó hazafi harcoshoz” méltón tette közzé, hogy 100 százalékos magyar érettségit tett.
Közéjük Charles Leclerc fért be.