Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Jelenleg a munkáltatónak csak a rugalmatlan részmunkaidőre vonatkozó kérést kell teljesítenie. Egy törvényjavaslat ezen változtatott volna, kimondva, hogy ha az anyák kérik, olyan munkaidő-beosztásban dolgozhassanak, ami mellett el tudják vinni a gyereküket bölcsődébe. A foglalkoztatási bizottságban azonban a kormánypárti képviselők leszavazták a javaslatot – írta két LMP-s politikus.
A családbarát kormány a kisgyerekes anyák könnyített kirúgására szavazott – írta közleményben Ertsey Katalin és Szél Bernadett, az LMP politikusai.
A foglalkoztatási bizottság kormánypárti többsége vita nélkül szavazta le az LMP azon javaslatát, amely lehetővé tette volna, hogy a kisgyerekes, különösen az egyedülálló anyák olyan munkaidő-beosztásban dolgozhassanak, ami mellett meg tudják oldani gyerekük bölcsődei elhelyezését. A Nemzetgazdasági Minisztérium meghökkentő érvelése szerint a munkaidő-beosztás kérdésében a munkáltató érdeke áll mindenek fölött, azaz a kisgyerekes anyának semmilyen védelemre sincs szüksége – írták.
A munka törvénykönyve semmilyen rugalmasságot nem biztosít az esetben, ha a gyedről visszatérő anyának nem felel meg a korábbi munkarendje. A több műszakba visszakerülő nő így nem tudja megoldani, hogy reggel a 6 órás műszakkezdés előtt elvigye a gyerekét bölcsődébe, délután 4-kor pedig elmenjen érte. Ha a munkáltató nem hajlandó más időbeosztásban foglalkoztatni őt, el kell búcsúznia az állásától – olvasható az LMP-s közleményben.
Jelenleg a munkáltatónak csak a rugalmatlan részmunkaidőre vonatkozó kérést kell teljesítenie. Javaslatunk mai leszavazása is világosan mutatja: a kormány családbarát elkötelezettsége egészen addig tart, amíg a szavakat tettekre kéne váltani – zárta közleményét a két parlamenti képviselő.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.