Bíróság elé állították az illegális szociális otthon ápolóit

Megkezdődött hétfőn a Debreceni Járásbíróságon a négy ápoló pere, akik a vád szerint szakszerűtlen kezeléssel egy idős férfi halálát okozták egy illegálisan működtetett szociális otthonban.

  • MTI MTI
Bíróság elé állították az illegális szociális otthon ápolóit

Az otthonban vezetőjét és három ápolót halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.

Az otthonban olyan beteg és idős emberek 24 órás ápolását, gondozását vállalták, akik kórházi ellátásuk után utóápolásra szorultak, önellátásra nem voltak képesek.

A 79 éves, előrehaladott Parkinson-kórban és pszichés betegségben szenvedő sértett 2011 júliusában került az otthonba. Fizikai és mentális állapota miatt 24 órás felügyeletet igényelt. Az idős ember egészségi állapota azonban néhány hét után egyre rosszabb lett, romlottak a mentális képességei, tolószékbe került. Pszichés problémái miatt nemritkán lekötözték, vagy gyógyszerekkel nyugtatták le.

A lenyugtatózott, kikötözött, kommunikációra képtelen, gyakran zavartan viselkedő sértett táplálására és folyadékbevitelére a vád szerint a gondozók nem ügyeltek kellőképpen.

Alig két hónappal az otthonba kerülése után egy reggel a férfi rosszul lett, véreset hányt. Súlyosan kiszáradt, életveszélyes állapotban került kórházba, és hat nappal később meghalt.

A vádirat szerint a kiszáradás akár két nap alatt is kialakulhatott, így azokat terheli a felelősség, akik az utolsó 48 órában gondozták az idős embert.

Az első tárgyalási nap iratismertetéssel kezdődött, a vádlottak nem tettek vallomást. A per január 20-án folytatódik. 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.