Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A kormányváltás óta a százkilencedik új bölcsőde nyílik meg az országban, ezúttal Dunakeszin. A Fidesz szóvivője azt ígérte: csaknem száz bölcsőde nyílik még meg a kormányzati ciklus végéig.
A komplex családpolitika részeként a kormányváltás óta a százkilencedik új bölcsőde nyílik meg az országban, ezúttal Dunakeszin, s a ciklus végéig további csaknem száz hasonló gyermekintézményt adnak át – közölte Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője csütörtökön, a Pest megyei városban tartott bölcsődeavató ünnepségen.
Hoppál Péter a "családellenes baloldalt" kritizálva kiemelte: míg az MSZP kormányzása idején az a szemlélet uralkodott, hogy a bölcsődék viszik a pénzt, addig a 2010-ben hivatalba lépett kabinet "markáns irányváltással" számos családvédő intézkedést valósított meg, például a kisgyermekes anyákat segítendő több mint száz bölcsőde nyitását támogatta eddig.
A most elkészült dunakeszi intézmény a sorban a százkilencedik – tette hozzá a szóvivő.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.