szerző:
M. László Ferenc

Jövő évtől nem dönthetnek szabadon a szülők arról, hogy kérik-e a pneumococcus elleni védőoltást, mert a kormány tizenegyedik oltásként kötelezővé tette. Bár kevés család száll szembe a rendszerrel, a gyerekek 99 százaléka megkapja a vakcinát, a felmérések azt mutatják, hogy a szülők nem szívesen „tömik” oltóanyagokkal a csemetéiket. A kötelező jelleg ellen küzdő szervezet szerint széleskörű vizsgálatok hiányában lehetetlen megítélni, milyen negatív hatásai vannak a vakcináknak. A minisztérium viszont büszke arra, hogy a kötelező oltásokkal több betegséget sikerült szinte teljesen kiszorítani Magyarországról.

„A védőnő csupán az oltások nevét sorolta fel és támadó stílusban közölte, ha nem viszem a gyerekemet oltásra, fel fog jelenteni az ANTSZ-nél. Pedig nem mutattam semmilyen ellenállást, jeleztem a védőnőnek, gyerekem meg fogja kapni a szükséges oltást, hiszen eddig is minden gyerekkori oltást megkapott” – ezzel a panasszal fordult tavasszal az oltások kötelező jellege ellen tiltakozó Nebáncsvirág Egyesülethez egy szülő, aki nem értette, miért kell mindenáron beoltani a gyerekét a pneumococcus nevű baktérium ellen.

Pedig a védőnő határozott fellépésének nem volt alapja, ugyanis a középfülgyulladás, a baktérium okozta arcüreggyulladás, a tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás megelőzésére szolgáló oltás beadása jelenleg nem kötelező, csak – ahogy a népegészségügyi szaknyelv fogalmaz – „kötelezően ajánlott”. Azaz az orvosnak, védőnőnek jeleznie kell a két évnél fiatalabb gyerekek szüleinek, hogy az oltás mire jó és ingyenesen megkapható.

Jövő januártól viszont a szülőknek nem lesz választási lehetőségük: az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn jelentette be, hogy a Prevenar nevű védőoltást kötelezővé teszik, a méhnyakrák megbetegedésért felelős HPV-vírus elleni oltás pedig kötelezően ajánlott lesz.

Egyik szuri a másik után

Több szülő is azt jelezte a hvg.hu-nak, hogy a „szíve szakadt meg”, amikor a babája bömbölt a tűszúrások miatt. Ráadásul nem mindig kaptak pontos tájékoztatást arról, hogy mit tartalmaz egy-egy ilyen „koktél”, komplex oltás, milyen esetleges utó- vagy mellékhatások várhatók. Ennek ellenére a hvg.hu-nak nyilatkozó, illetve a Nebáncsvirággal kapcsolatban álló szülők többsége azt mondta, nem szegült ellen a kötelező oltásoknak, elismerik a vakcinák fontosságát, még ha nem is örültek neki, hogy különféle szerekkel – ahogy egy anyuka fogalmazott – „tömik” a gyerekeiket.

Szurkapiszka
©

Az ÁNTSZ szerint jelenleg tíz fertőző betegség ellen van életkorhoz kötött kötelező védőoltás. A gyerekek a gümőkór (tbc), a torokgyík (diftéria), a szamárköhögés, a merevgörcs (tetanus), a gyermekbénulás, a kanyaró, a rózsahimlő (rubeola), a mumpsz, a bakteriális agyhártyagyulladás és a hepatitis B ellen kapnak oltást. Magyarországon 99 százalékos az átoltottság – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a hvg.hu-val.

Erre közleményeiben rendszerint büszkén hivatkozik a minisztérium, az ÁNTSZ vagy a járványüggyel, fertőző betegségekkel foglalkozó Országos Epidemiológiai Központ (OEK): az állam ezt olyan „nemzeti értéknek” tartja, amit az oltások kötelező jellegének fenntartásával, újabb oltások kötelezővé tételével „meg kell őrizni”. „Éppen a példaértékű hazai átoltottságnak köszönhető, hogy hazánkban csak néhány, külföldről behurcolt kanyaró megbetegedés fordult elő, és a kórokozó a hazai lakosság körében nem tudott terjedni” – írta a hvg.hu-nak ÁNTSZ, miért van szükség a kanyaró elleni oltás fenntartására annak ellenére, hogy ilyen betegség 2001-ben fordult elő utoljára.

A kötelező oltások ellen tiltakozó vagy éppenséggel a vakcinákat ellenző, az orvostudománnyal is hadban álló, zavaros eszméket valló civilek gyakran azzal támadják az állami intézményeket, hogy a betegségek már nem is veszélyeztetik a lakosságot. Az ÁNTSZ viszont arra hivatkozik, így lehet távol tartani az országtól súlyos betegségeket, melyeket 30-40 évvel ezelőtt csak nagyon hosszú és nehéz küzdelem után lehetett visszaszorítani.

A kényszer nagy úr

„Az egyik gyerekünk részben átoltott, a másik nem kapta meg az oltásokat. Fizetjük is a büntetést” – mondta a hvg.hu-nak Bokány Lajos, a Nebáncsvirág elnökségi tagja. A törvények szerint, ha valaki elutasítja a kötelező oltást, akkor szabálysértési bírság kifizetésére kötelezhető, amely a legsúlyosabb esetben akár az 5 millió forintot is elérheti.

Ugyanakkor a jogszabályok arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a gyermek veszélyeztetettsége miatt a szülők ellen eljárás induljon. 2008-ban komoly médiafigyelmet kapott, hogy a szolnoki bíróság egy apát egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, a feleségét pedig tíz hónapra, mert három kötelező védőoltást nem adattak be gyermeküknek. Egy másik, Pest megyei családnál – miként arról a Magyar Narancs beszámolt – pedig a gyámügy lépett fel, azzal fenyegetve a szülőket, hogy „kiemelik” a kisfiút a családból, és elviszik beoltatni.

Mindkét esetben azért utasították el a szülők az oltást, mert utána olvastak a mellékhatásoknak. A kötelező jelleg, a várható büntetések sok szülőnek elveszik a kedvét az ellenállástól. Miközben 99 százalékos az átoltottság, a TNS közvélemény-kutató cég négy évvel ezelőtti felmérése szerint a férfiak 37, a nők 27 százaléka semmilyen védőoltást nem adatna be gyermekének.

A Nebáncsvirág Egyesület több olyan, anonimizált levelet is megmutatott a hvg.hu-nak, melyekből kiderül, hogy sem a védőnő, sem a háziorvos nem tudott pontos tájékoztatást adni mellékhatásokról, sőt, egyes esetekben még a koktélok összetételével, hatásaival sem voltak képben. A TNS felmérése szerint 2009-ben a szülők jelentős része nem ismerte a bárányhimlő, a méhnyakrák elleni védőoltásokat vagy az ingyenesen hozzáférhető pneumococcus elleni vakcinát, pedig az utóbbiról pont egy évvel korábban jelentette be a kormány, hogy kötelezően ajánlott lesz.

Ugyanakkor a neten mindenféle oldalak, fórumok működnek, amelyek különféle teóriákat, gyakran összeesküvés-elméleteket fogalmaznak meg, gyűjtenek össze az állítólagos mellékhatásokról, s miután az állam nem ad részletes tájékoztatást az ügyben, nagyon nehéz tisztán látni az ügyben. Így viszonylag gyorsan terjednek ezeken a fórumokon az olyan hírek, mint a 2011-es eset, amikor Japánban négy olyan – fél és két év közötti – kisgyermek halt meg, akik nem sokkal korábban kapták meg a Prevenar és a gennyes agyhártyagyulladás elleni ActHIB nevű oltások valamelyikét. Az ÁNTSZ rögtön tisztázta, hogy Magyarországon nem kaphatók a Japánban betiltott oltóanyagok, 2010 márciusától pedig a hatóságok már áttértek a fejlettebb Prevenar 13 használatára.

Mutáns és kiütött bacik

„A statisztikák is azt mutatják, hogy egy egyre betegebb és egyre fiatalabb korban lebetegedő társadalmat építünk. Ennek okai messzire vezetnek, de ami biztos, hogy az egyre növekvő számú oltások ebben a folyamatban komoly szerepet játszanak” – írta az oltások mellékhatásairól feltett kérdésünkre a Nebáncsvirág Egyesület. Az oltások kötelezővé tétele ellen tiltakozó szervezet szerint az a legfőbb gond, hogy Magyarországon nincsenek széleskörű vizsgálatok a mellékhatásokra vonatkozóan, csak azt nézik meg, hogy az adott betegség előfordulása csökken-e a vakcina beadása után.

Nemzetközi kampány a pneumococcus elleni oltásért
©

„Nehéz megállapítani, hogy miért nő az allergia, asztma, a diabétesz előfordulási aránya” – mondta Bokány Lajos. Az egyesület szerint ebben szerepe lehet, hogy egyre több mesterséges beavatkozás történik az oltóanyagok révén az immunrendszerbe. A civil szervezet tagjai szerint a baktériumok többsége a testünk természetes flórájának része, ha az egyiket „kiütjük”, egy agresszívabb, rosszabb léphet a helyére. Az egyesület szerint a védoltások kötelező tételekor azt sem veszik figyelembe, hogy egyes vakcinák legfeljebb 10-13 évig fejtik ki a hatásukat, nem adnak élethosszig tartó védettséget. 

A honlapjukon több olyan tanulmányt is idéznek, melyek szerint a kórokozok – így a pneumococcus is – egyre gyorsabban válnak rezisztensé az antibiotikumokkal, oltóanyagokkal szemben azáltal, hogy mutálódnak. „Számos betegség veszélyessége vagy akár előfordulásának esélye függ az életkörülményeinktől, szociális-higiéniás viszonyainktól, egyéni tulajdonosainktól” – írta a kéréseinkre küldött válaszlevelében az egyesület, amely éppen ezért a kötelező jelleg eltörléséért harcol. Szerintük az egyénre szabott oltási rend lenne az ideális, amit az orvos és a páciens közösen dolgozz ki. A szervezet májusban feljelentést tett, mert feltételezése szerint esetenként a szülők megkérdezése nélkül adtak be gyerekeknek pneumococcus elleni oltást. Ezt a Zala megyei kormányhivatal vizsgálta ki, azt állíptva meg, hogy a szülők igenis aláírták a beleegyező nyilatkozatokat.

Ugyanakkor az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGyI) szerint a vakcináknak nagyon szigorú, rendszerint európai szintű engedélyeztetési eljáráson kell átmenniük. Az egyesületnek 2011-ben küldött tájékoztatás szerint a német Paul Ehrilch Intézet több éven keresztül vizsgált 1646 gyermeket figyelt meg 180 napig a kanyaró, mumpsz, rubeola elleni oltás beadása után. A vizsgálat szerint a beadás után azonnal a gyerekek közel 70 százalékánál volt láz, kiütés, fültőmirigy-duzzanat, de súlyos és nagyon súlyos mellékhatást, csak a kölykök 6-7, illetve 2 százalékánál tapasztaltak. Nem várható, fatális mellékhatást nem tapasztaltak.  

(Cikkünk megjelenése után több olvasó szóvá tette, hogy nem szólal meg a cikkben oltásokkal foglalkozó szakember. A vakcinák hatásáról, fontosságáról a hvg.hu szeretett volna megszólaltatni immunológus szakembereket, de a oltás ellenzői és támogatói közötti évek óta tartó vita miatt többen nem akartak megszólalni, az állami intézmények szakemberei pedig csak felsőbb engedéllyel nyilatkozhatnak. Kérdéseinkre az ÁNTSZ válaszolt - a szerk.)

Jobb félni, mint megijedni

A kabinet most sem magyarázta meg kielégítően, hogy miért kell az ajánlott kategóriából a kötelezőbe átsorolni a pneumococcus elleni védőoltást. „Ma már olyan magas az átoltottsági szint, majdnem 100 százalékos, hogy teljesen indokolt volt” – ezzel indokolta Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke hétfőn, miért szüntetik meg a szülők választási lehetőségét.

Szerettük volna megtudni, milyen kockázatszámítások alapján jutott erre a döntésre a minisztérium, az ÁNTSZ viszont azt közölte, egyedül a gennyes agyhártyagyulladásban (pneumococcus meningitis) meghalt betegekre van adatgyűjtés, az OEK nem tudja, hogy a tüdőgyulladásban, vérmérgezésben hányan haltak meg. A rendelkezésre álló adatok viszont azt mutatják, hogy a vakcina 2009-es bevezetése nem volt hatástalan, az elmúlt 4 évben jelentősen visszaesett a gennyes agyhártyagyulladásban meghaltak száma, 2011-ben egyetlen gyerek halt meg, aki nem kapta meg a vakcinát. Az ÁNTSZ közlése szerint az állam évi 2 milliárd forintot fordít az oltásra, amit közbeszerzés útján szereznek be.

©

Ugyanakkor pneumococcus meningitis a védőoltás bevezetése előtt sem számított népbetegségnek, nem okozott járványt, 2001 és 2008 között mindössze egy alkalommal, 2005-ben közelítette meg a 30-at a halálozások száma. A vakcina a szakemberek szerint hatásos: a Prevenar beadása után a beoltottak 90-95 százaléka valóban immunissá válik. A Nebáncsvirág Egyesület azonban arra figyelmeztet, hogy az immunválasz nem egyenlő a védelemmel, és a valódi védettség mértékéről nincs információ.

A „jobb félni, mint megijedni” elv alapján tart a kötelező kategóriában több olyan oltást is Magyarország, amely más államokban legfeljebb ajánlott vagy csak a veszélyeztetett csoportoknak, elmaradott országokba utazóknak adják be. A 2008-as adatok szerint nemcsak diftéria tűnt el hazánkból: a rubeólát a kilencvenes évek közepén, a diftériát 1983-ban tapasztaltak utoljára, ennek ellenére továbbra is kötelező ellenük beoltani a gyerekeket. A tisztiorvosi szolgálat szerint "ironikus, de tény, hogy miközben a védőoltások következtében sok fertőző betegség ritkává, szinte ismeretlenné vált, a szülőkben és az egészségügyi dolgozókban az a vélemény alakulhat ki, hogy a továbbiakban nincs szükség védőoltásokra". Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fontosnak tartja leszögezni, hogy az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul, nagyságrendekkel kisebbek annál, mint amit a velük megelőzhető súlyos fertőző betegségek, a szövődmények jelenthetnek.

A hazai rendszer bírálói szerint „pártállami hagyaték”, hogy ilyen sok oltás van, illetve, hogy az állam ellentmondást nem tűrően ragaszkodik a kötelező jelleg fenntartásához. Az EU járványügyi online szaklapjának 2010-es nyilvántartása szerint 29 államból 12-ben kötelező a diftéria elleni oltás, ebből 8 volt szocialista ország. A Eurosurveillance szerint három évvel ezelőtt Litvániában adják be a legtöbb oltást, Magyarország a negyedik volt a listán, előtte három egykori szocialista állam áll. A Nebáncsvirág Egyesület szerint figyelemre méltó, hogy az Egészségügyi Világszervezetnek helyet adó Svájcban soha nem is létezett kötelező oltás, az ÁNTSZ szerint viszont azt is figyelembe kell venni, hogy ezekben az országoknak nem engedik közösségbe - óvodába, iskolába - a gyerekeket, ha nincsenek beoltva. „Hazánk védőoltások terén elért eredményeit nem véletlenül irigylik tőlünk keletre és nyugatra fekvő országok egyaránt” – írta válaszlevelében az ÁNTSZ, miért kell a kötelező jelleget fenntartani minél több vakcinánál. 

A háziorvosok szerint bűn az oltások ellen kampányolni
A cikkünk megjelenése után a Házi Gyermekorvosok Egyesülete – amely évek óta harcol az oltásellenes szervezet állításai ellen – levélben fordult a hvg.hu-hoz, melyben többek között arról írtak, hogy a tudomány mai állása szerint „a szóba jöhető mellékhatások, számukat és súlyosságukat tekintve elhanyagolhatóak a védőoltások nyújtotta előnyök mellett. Az ún. invazív pneumococcus betegség súlyos lefolyású, közel 30 százalékban halálos kórkép. A védőoltás mellékhatásaiként mindössze az oltottak 10-15 százaléknál jelentkezhet enyhe duzzanat és fájdalom az oltás helyén.”
A magas átoltottsági arányra hivatkozva az egyesület azt írta, „szó sincs tehát arról, hogy a szülők gyermekük oltásokkal való ’teletöméseként’ élik meg ezt a felelős döntésüket. Tapasztalatunk szerint ez a házi gyermekorvosok által a rendelőben nyújtott tájékoztatásra adott szülői reakciókból is jól érződik”.
A háziorvosok a szervezet szerint gyakran találkoznak az elmaradó oltások következményeivel. „Egy komoly olvasottságra joggal számot tartó portálon megjelenő közleményben célszerű lenne az oltást ellenzők helyett inkább az érintett családokat megszólítani! Meghallgatni, mit mond az az anya, aki 4 hónapos kiscsecsemőjét azért veszti el, mert az nem kapott meg egy védőoltást, ami megelőzhette volna a tragédiát? És mit mond az az anya, apa, nagyszülő, akinek a 17 éves gyönyörű lánya elmegy egy balatoni bulira, majd két nap múlva lázasan hazajön, és a harmadik napon már halott gennyes agyhártya-gyulladás miatt?”
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete felidézte levelében, hogy az 1980-as évek végén jelentősen csökkent a beoltott gyermekek száma Oroszországban, Ukrajnában és a korábbi szovjet tagállamokban. Szerintük a bizonytalan társadalmi-gazdasági feltételeket tovább súlyosbította a védőoltás-ellenes kampány. Az átoltottság csökkenését hamarosan egy igen komoly diftéria járvány követte. „A járványt végül sikerült megfékezni, de ez az esemény is rámutat arra, hogy nem lehetünk elbizakodottak a védőoltással megelőzhető betegségekkel kapcsolatban. Ha abbahagyjuk a tömeges immunizálást, a betegségek ismét megjelennek!” – figyelmeztetett a veszélyre az egyesület.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Plázs

Védőoltás a pneumococcus okozta betegségek ellen

Magyarországon már kérhető az a védőoltás, amely a pneumococcus baktérium okozta megbetegedések ellen véd, igaz az oltás csak teljes áron vásárolható meg – jelentette be Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója.

Brexit: most a brit házelnök akadályozta meg Boris Johnson tervét

Brexit: most a brit házelnök akadályozta meg Boris Johnson tervét

Csodaszép a világ legöregebb igazgyöngye

Csodaszép a világ legöregebb igazgyöngye

Magyarország EU-s kizárásával fenyegetnek a német kormánypártok

Magyarország EU-s kizárásával fenyegetnek a német kormánypártok

Tevét gázolt egy autós Miskolcon

Tevét gázolt egy autós Miskolcon

Kilátópont lesz a Belvárosi Plébániatemplom tornyaiban

Kilátópont lesz a Belvárosi Plébániatemplom tornyaiban

Két nyomozás is folyik a Borkai-ügyben

Két nyomozás is folyik a Borkai-ügyben