szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A parlament szocialista alelnökét csütörtökön tájékoztatták arról, hogy ma nem kell ülést vezetnie. A parlamenti sajótiroda azt állította, az MSZP-s alelnök maga kérte hogy hétfőn ne vezessen ülést, Ujhelyi szerint azonban szó sem volt erről.

A parlament szocialista alelnöke szerint az Országgyűlés Sajtóirodája és Kövér László házelnök munkatársai vagy tudatosan hazudnak, vagy súlyosan tévednek, amikor azt állítják: kérésére változott meg a hétfői ülésvezetési beosztás.

A Népszabadság online kiadása hétfőn azt írta: Kövér László házelnök döntése értelmében mégsem Ujhelyi István vezeti a hétfő délutáni plenáris ülést, amikor Orbán Viktor miniszterelnök válaszol a hozzá intézett kérdésekre. Az országgyűlési sajtóiroda viszont délután az írta: az e heti és a következő heti ülésvezetési beosztás viszont éppen Ujhelyi István kérésére változott meg.

A Ház MSZP-s alelnöke közleményben azt írta: november 5. és 13. között hivatalos úton Washingtonban és Pekingben tartózkodik, ahol többek között a Kínai Népköztársaság külügyminiszterével közösen nyit meg egy globális gazdasági fórumot. Ugyanakkor – jegyezte meg – ez a hétfői ülésnapot nem érinti, amint azt október 22-én jelezte is.

Ujhelyi "kezd hozzászokni a nemzeti együttműködés rendszeréhez"

"Akkori hivatalos jelzésemet az Országgyűlés illetékesei nyugtázták és visszaigazolták. Kövér László munkatársai csak október 31-én közölték velem telefonon, hogy a hétfői ülésnapon – elnöki döntés értelmében – más vezeti a plenáris ülés azon részét, ahol többek között Orbán Viktor miniszterelnök is válaszol az ellenzék kérdéseire. Erről írásbeli tájékoztatást kértem, amit azóta sem kaptam meg" – közölte Ujhelyi István.

Hozzátette, sajnálatos, hogy az Országgyűlés és fideszes vezetése "ilyen kicsinyes eszközökhöz nyúlt annak érdekében, hogy ne egy szocialista levezető elnöke legyen a mai plenáris ülésnek", és hogy ennek igazolására súlyos valótlanságot állítottak a nyilvánosság előtt.

"Bízom abban, hogy gondatlan tévedésről és nem tudatos hamisításról van szó" – tudatta, hozzáfűzve, sem Kövér Lászlótól, sem az Országgyűlés illetékeseitől nem vár bocsánatkérést, kezd hozzászokni "a nemzeti együttműködés demokratikus rendszeréhez".

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Könnyen elbukhat az Európai Bizottság terve a vakcinaútlevelekről - részben Magyarország miatt

Könnyen elbukhat az Európai Bizottság terve a vakcinaútlevelekről - részben Magyarország miatt

Az AstraZeneca eladta a részesedését a Modernában

Az AstraZeneca eladta a részesedését a Modernában

Újrahasznosított háztartási termékekkel jön a Lidl

Újrahasznosított háztartási termékekkel jön a Lidl