A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a fideszes Pokorni Zoltán azért, hogy az óvodák csak az életvitelszerűen a körzetükben lakó gyermekeket legyenek köteles felvenni. A parlament oktatási bizottságának elnöke, a XII. kerület polgármestere erről szóló javaslatát kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek.
A törvény jelenleg úgy szól, hogy az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, akinek lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye a körzetében található.
Pokorni Zoltán ezen úgy változtatna, hogy csak az életvitelszerűen a körzetben lakó gyermekek felvétele lenne kötelező. Előírnák azt is, hogy az ingatlan legalább három hónapja a gyermek lakó- vagy tartózkodási helyeként szerepeljen a nyilvántartásban.
Ha ez nem teljesül vagy "bármely körülmény alapján" arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő címen nem életvitelszerűen lakik, az óvodavezető jogosult lenne felszólítani a szülőt, hogy 15 napon belül a területileg illetékes védőnőtől származó nyilatkozattal igazolja a védőnői ellátás igénybevételét – derül ki a módosító javaslatból.
Ellenkező esetben az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság családlátogatással ellenőrizhetné, hogy a gyermek valóban a bejelentett címen lakik-e. Ha pedig a szülő a javasolt három időpont egyikén sem teszi lehetővé a családlátogatást, az óvoda megtagadhatná a felvételt.
Pokorni Zoltán indoklása szerint azt a gyakorlatot kívánja visszaszorítani, hogy a családok valótlan adatokat szolgáltatnak annak érdekében, hogy gyermekük bekerüljön egy frekventáltabb óvodába. A köznevelési törvénynek az a rendelkezése nem változna, hogy a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.