szerző:
MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Falopás közben értek tetten járőrök a Borsod megyei Szendrőben két gyermek- és egy fiatalkorú fiút, ezután hozzátartozók és helyiek estek a rendőröknek, rángatták őket, egyiküket tarkón ütették. Senki nem sérült meg - közölte Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze vasárnap az MTI-vel.

A rendőrséghez szombat délelőtt 11.30-kor érkezett bejelentés az erdészettől, amely szerint falopást észleltek a településen. A kiérkező járőrök a bűncselekmény elkövetése közben tetten érték két gyermek-, és egy fiatalkorú fiút. Ezután mintegy húsz-harminc ember körbevette a rendőröket - részben hozzátartozók, illetve helyiek -, kiabáltak, és elrángatták a gyerekeket.

A járőröket is ráncigálták, egyiküket tarkón ütötték - ismertette Martossy György, hozzátéve, hogy a húsz-harminc fős csoportból öt embert tudtak beazonosítani, négy férfit és egy nőt, akiket előállítottak, a nyomozóügyészség pedig őrizetbe vette a gyanúsítottakat. Kitért arra, hogy őket vasárnap hallgatják meg csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Appajánló: íme 5 remek alkalmazás az előrébb jutáshoz

Appajánló: íme 5 remek alkalmazás az előrébb jutáshoz

Duplájára is nőhet a meggy ára

Duplájára is nőhet a meggy ára

Borsos árakkal, de kiváló minőséggel indul a nyár a balatoni strandokon

Borsos árakkal, de kiváló minőséggel indul a nyár a balatoni strandokon

A jó apa-gyerek kapcsolat nélkülözhetetlen az önbizalomhoz

A jó apa-gyerek kapcsolat nélkülözhetetlen az önbizalomhoz

Feljelentést tesz a MÁV monori vonat pórul járt utasainak ügyében

Feljelentést tesz a MÁV monori vonat pórul járt utasainak ügyében

Mészáros Lőrinc veje a Haladás vevőjelöltje

Mészáros Lőrinc veje a Haladás vevőjelöltje