Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Pszichológus vizsgálja azt a férfit, aki szerda hajnalban a XVII. kerületben megkéselte két kislányát, majd magát is megvágta - írta a Hír24. A portál úgy tudja, az apa bár hajlandó beszélni, a tettére mostanáig nem adott magyarázatot.
A rendőrség csütörtökön közölte, őrizetbe vették azt a férfit, aki szerda hajnalban a XVII. kerületi Lajosház utcában késsel támadt két kislányára, majd magát is megvágta - idézte fel a Hír24. A portál szerint a férfit most elmeorvos vizsgálja.
A 4 és 6 éves gyerekeket életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, a köztévé Híradója szerint az állapotukat mostanra sikerült stabilizálni - tette hozzá a beszámoló. A rendőrség a támadásról korábban annyit árult el, hogy a 30 éves apa többször megszúrta mindkét kislányt.
A Hír24 úgy tudja, a férfi mély sebeket ejtett a lányok testén, egyértelműen szúrt, kisebb, úgynevezett vágásos sérüléseket nem okozott nekik. A férfi elsősorban a gyerekek testét, pontosabban a törzsüket célozta, arcukon, végtagjaikon nem szúrta meg őket. A fiatal apa ellen emberölés kísérlete miatt folyik az eljárás.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.