Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Fegyverrejtegetőre csapott le a TEK Borsodban.
A Terrorelhárítási Központ segítségével csaptak le a miskolci rendőrök egy nyékládházi férfire, aki fegyvereket halmozott fel, és a szomszédait fenyegette velük - közölte pénteken a rendőrség honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 72 éves férfit november 12-én elfogták, a házkutatás után különböző fegyvereket, alkatrészeket és éles lőszereket foglaltak le - írták. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene a miskolci rendőrkapitányság. A bíróság megtiltotta, hogy a gyanúsított elhagyja a lakhelyét.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.