Még nincs is tél, de már heten haltak fagyhalált

A Magyar Szociális Fórum szerint az ősz kezdete óta öten hűltek ki közterületen, ketten pedig saját, fűtetlen otthonukban.

  • hvg.hu hvg.hu
Még nincs is tél, de már heten haltak fagyhalált

Magyarországon az ősz kezdete óta heten szenvedtek fagyhalált – írta a Magyar Szociális Fórum szerdán.

Öten közterületen fagytak meg, a szabad ég alatt, ketten pedig saját fűtetlen otthonukban.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.