A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2012-ben írta elő a városnak az állagmegóvást, amelyet a Tolna Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztálya is megerősített. Eszerint a tulajdonos önkormányzatnak megtámasztással azonnal biztosítania kell az épület északi végfalának és más teherhordó szerkezeteinek állagát, 90 napon belül pedig a teljes állagmegóvást el kell végeznie.
Az önkormányzat a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérte a végzés felülvizsgálatát, amelyet a bíróság elutasított – olvasható a város képviselő-testülete számára készült előterjesztésben.
Az 1810 körül épült, klasszicista stílusú, kétszintes épület helyreállítása 2011 óta húzódik, a KÖH már akkor kritikusnak minősítette az állapotát.
Az Eszterházy-család egykori uradalmi épülete, amely a második világháború kezdetéig működött szállóként, 1963-ig állt műemléki védelem alatt, majd 2006-ban került fel ismét a védett épületek listájára. 1954 és 1979 között a város művelődési háza működött ott, azóta kihasználatlanul áll.