Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Pintér Sándor belügyminiszter miniszteri biztossá nevezte ki Hatala József volt országos rendőrfőkapitányt, a Nemzeti Bűnmegelőzés Tanács vezetőjét. Az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítő pénteki számában jelent meg.
Hatala József miniszteri biztosként a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló kormányhatározatban foglalt, a Belügyminisztériumra és a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervekre, illetve a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács részére meghatározott feladatok végrehajtásának koordinációjáért felel majd. Ezzel együtt feladata lesz a stratégia végrehajtásának szervezése, irányítása, a belügyminiszter hatáskörébe tartozó döntések előkészítése, továbbá javaslattétel a feladatok végrehajtásra. Az utasítás szerint Hatala József miniszteri biztosi megbízatása november 15-től 2014. május 15-ig szól.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.