Szerdán gázolajat loptak, ma már elítélték őket

Két napon belül bíróság elé kerültek a kamionokból gázolajat lopó külföldi tolvajok.

  • MTI MTI
Szerdán gázolajat loptak, ma már elítélték őket

Két nappal a bűncselekmény elkövetése után bíróság elé állították és jogerősen elítélték azt a három külföldi állampolgárt, akik az M7-es autópályán a balatonlellei, majd a táskai pihenőhelyen gázolajat loptak egy-egy ott parkoló kamionból. A Somogy Megyei Főügyészség pénteken kiadott közleménye szerint a Marcali Járásbíróság az elsőrendű vádlottat két év, a másodrendűt egy év tíz hónap, a harmadrendűt egy év nyolc hónap börtönre és vagyonelkobzásra ítélte. 

A bíróság a büntetés végrehajtását mindhárom vádlott esetében három évre felfüggesztette. A vádlottak az egyik kamionból 600, másikból 50 liter gázolajat szívtak le. Az üzemanyag lopáshoz egy szivattyúval ellátott kamiont használtak. A második kamionból csak azért nem szívtak le több gázolajat, mert a sofőr felébredt, és el kellett menekülniük. 

A másodjára megkárosított kamion vezetője értesítette a rendőröket, akik a következő pihenőnél elfogták az üzemanyag-tolvajokat, az ügyészség pedig két napon belül lopás miatt vádat emelt ellenük. A somogyi főügyészség szerint megszaporodtak az üzemanyaglopások az M7-es autópálya pihenőhelyein álló kamionokból. Jelenleg hat, előzetes letartóztatásban lévő külföldi állampolgár ellen folyik eljárás a Fonyódi Járásbíróságon.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.