Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Korcsmáros Krisztián személyében új polgármestert, és részben új képviselőket választottak vasárnap a Zala megyei Petriventén, ahol a képviselők többsége júliusban a testület önfeloszlatásáról döntött.
Nyakó Melinda, a település jegyzője elmondta, hogy a település 333 szavazásra jogosult polgára közül 213-an adták le voksukat az időközi választáson.
A három független polgármesterjelölt közül Korcsmáros Krisztián 85-öt szavazatot kapott. A második helyen Pintarics Tibor végzett 66 szavazattal, a harmadik az eddigi polgármester, Trojkó Tamás lett 62 vokssal. A kilenc független képviselőjelölt közül Horváth István, Kuzma Klaudia, Kém Angéla és Pintarics Tibor lett az új képviselő-testület tagja, utóbbi kettő az eddigi testületben is szerepelt.
A polgármesterjelöltekre adott szavazatok mindegyike érvényes volt, a képviselőjelöltekre adott voksok között három érvénytelent találtak.
Az alig 400 lakosú Petriventén júliusban, rendkívüli testületi ülésen - a polgármester távollétében - döntöttek szakmai okokra hivatkozva az önfeloszlatás mellett. A polgármesterrel együtt öttagú testületből egy tartózkodás mellett hárman szavazták meg az egyik képviselő felvetését.
Trojkó Tamás addigi polgármester akkor arról beszélt: etikátlannak tartotta, hogy távollétében döntöttek a képviselők az önfeloszlatásról. A jegyző azonban azt mondta, törvényes volt a döntés.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.