szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Öt év börtönbüntetést szabott ki első fokon a Budapest Környéki Törvényszék kedden arra a holland nőre, aki 2010-ben egy lőfegyverrel halálosan megsebesítette volt férjét – tájékoztatott az ítélet kihirdetését követően Koszta János, a törvényszék szóvivője.

Az erős felindulásban elkövetett emberölés miatt hozott ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett. A holland asszony és szintén holland volt férje 1978 óta voltak házasok, a család a férfi rokkantsági járadékából élt. A pénzt a vádlott kezelte, aki 2005 táján férje és gyermekei tudta nélkül jelentős tartozást halmozott fel, ami miatt komoly konfliktus alakult ki a családtagok között. Később rendeződött anyagi helyzetük, de a házaspár elvált.

Ennek ellenére továbbra is együtt éltek, immár Magyarországon. A sértett – még 2008 tele előtt – engedély nélkül pisztolyt, és hozzá töltényeket vásárolt, hogy szükség esetén meg tudják magukat védeni a betörőkkel szemben. A fegyver működését a férfi feleségének is megmutatta, a pisztolyt töltött, használatra kész állapotban egy vászontáskában, üveges szekrényben tartották.

2010. május 3-án az esti órákban vita alakult ki a pár között fiuk anyagi helyzete, életvitele miatt, s a szóváltás másnap is folytatódott. Az asszony a férjét is szidta, mondván: ő sem tud bánni a pénzzel, hiszen jó nyugdíja van, mégis tőle kér kölcsön.

A feldühödött férfi ekkor az asszony felé lépett, majd jobb kézzel megszorította a torkát, de nőnek sikerült kiszabadulnia. Az előszobai üveges szekrényből magához vette a töltött fegyvert, majd a hálószoba ajtónál kétszer a neki háttal álló sértettre lőtt, aki az ágyra rogyott. Az asszony az ágy mellé lépve mellbe lőtte volt férjét, de a sérültnek még volt annyi ereje, hogy a vádlott után menjen a konyhába, s megpróbálja elvenni tőle a fegyvert. Dulakodás közben az exfeleség szemből ismét rálőtt a férfira, aki sérülései ellenére nagy nehezen megkaparintotta a pisztolyt, de azt már nem tudta elsütni.

Az erősen vérző férfi a kerítésen átmászva a szomszédoktól kért segítséget. Kocsijával a ceglédi kórházba vitték, majd onnan Budapestre került. Súlyos, életveszélyes állapota miatt azonnal megműtötték. A férfi a műtét után még magához tért, azonban május 17-én elhunyt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!