szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap a Somogy megyei Kutason.

Pintér Csilla, a község jegyzője az MTI-nek szerdán elmondta, a polgármesteri posztért öten indulnak, Kelemen Károly, Sári Dénes, a település ősszel elbocsátott jegyzője, Simon József és Szabados János függetlenként, Ütő Szabolcs (Fidesz-KDNP) eddigi polgármester pedig ismét a kormánypártok jelöltjeként vesz részt a választáson. A jegyző tájékoztatása szerint a hat képviselői helyért 18-an versengenek, közülük egy a Jobbik jelöltjeként indul, a többiek függetlenek.

Az időközi helyhatósági választást azért kellett kiírni, mert szeptember 27-én lemondott a képviselőtestület mind a hat tagja, tiltakozva az ellen, hogy a polgármester szavazatát adta az öt társult település Kutas központú közös hivatalát vezető Sári Dénes jegyző tisztségéből történő elmozdításához. A testületi tagok döntésével megszűnt a polgármester tisztsége is, ezért önkormányzati vezetőt is választaniuk kell a helyieknek.

Kutas polgármestere a döntését a jegyző iránti bizalmatlansággal, a munkájával szembeni elégedetlenséggel indokolta.

A mintegy 1500 lakosú településen mintegy 1200-an jogosultak szavazni vasárnap, reggel 6 és este 7 óra között.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az USA hivatalosan is kilépett a Nyitott Égbolt fegyverkorlátozási egyezményből

Az USA hivatalosan is kilépett a Nyitott Égbolt fegyverkorlátozási egyezményből

Melania Trump a járvány ellenére megtartja a karácsonyi rendezvényeket

Melania Trump a járvány ellenére megtartja a karácsonyi rendezvényeket

Varga Judit talált egy ürügyet, hogy meghívja George Clooney-t

Varga Judit talált egy ürügyet, hogy meghívja George Clooney-t