szerző:
hvg.hu

Három fideszes képviselő lehetővé tenné, hogy hivatalosan is praktizáljanak a hagyományos kínai orvoslás művelői Magyarországon. Az orvos-politikusok külön eljárás nélkül elfogadnák a kínai diplomákat, csak igazolást kérnének arról, hogy odahaza nem tiltották el az illetőt az orvoslástól.

"Indokolt megteremteni annak a lehetőségét, hogy a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező hagyományos kínai orvosok is szabályozott körülmények között gyakorolhassák hivatásukat" – ezzel indokolta módosító indítványát az a három fideszes képviselő (Kovács József, az egészségügyi bizottság elnöke, Bene Ildikó és Hollósi Antal), aki legalizálni szeretné a hagyományos kínai orvoslást.

A három képviselő (civilben mindannyian orvosok) a legújabb egészségügyi salátatörvényhez nyújtottak be módosító javaslatot, amely alapján hatósági engedélyt kaphatnának azok a hagyományos kínai orvosok, akik legalább ötéves felsőfokú képzést követően kaptak oklevelet. Az engedélyhez nem lenne szükség az oklevél elismertetésére, hiszen az indoklás szerint ez – hasonló magyarországi képzés hiányában – nem is lehetséges.

©

Az engedély kiadásának egyetlen igazi feltétele, hogy a kérelmezőnek "hitelt érdemlő módon" igazolnia kell, hogy hazájában (vagy abban az országban, ahol legutóbb dolgozott) nem tiltották el az orvosi tevékenység végzésétől. A magyar hatóság (valószínűleg a GYEMSZI, de ezt majd kormányrendeletben kell kijelölni) a módosító értelmében nyilvántartást is vezetne az engedéllyel működő hagyományos kínai orvosokról.

Magyarországon jelenleg is dolgoznak hagyományos kínai orvosok, de általában nem hivatalosan, orvosként. Van olyan központ, ami lényegében wellnessközpontként hirdeti magát, a hagyományos kínai gyógyszereket pedig táplálékkiegészítőként forgalmazzák. Egyes magyar orvostudományi egyetemeken fel lehet ugyan venni ilyen órákat, de csak kiegészítő jelleggel, hivatalosan nem ismerik el a kínai orvoslást.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Ilyen még sosem történt: 45 percen át esett a mesterséges eső Srí Lankán

Ilyen még sosem történt: 45 percen át esett a mesterséges eső Srí Lankán

Falra hányt borsó az OECD kormánynak tett ajánlata

Falra hányt borsó az OECD kormánynak tett ajánlata

Nagy razzia lesz a pályaudvaroknál

Nagy razzia lesz a pályaudvaroknál

Egy budapesti irodaházba vezetnek a balatoni luxuslakópark szálai

Egy budapesti irodaházba vezetnek a balatoni luxuslakópark szálai

Elhallgatta a néppárti felfüggesztést Orbán Viktor Facebook-oldala

Elhallgatta a néppárti felfüggesztést Orbán Viktor Facebook-oldala

Magyar artista szerepel Tim Burton Dumbójában

Magyar artista szerepel Tim Burton Dumbójában