Orbán: lesz NAV-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság, ha… - percről percre a parlamentből
Utolsó frissítés:
Szürreális felovasással indult a Tisztelt Ház működése. Egy laza 135 milliárdos költségvetési tétellel trükközik egyet a kormánytöbbség, hogy ne kelljen betartania az általa meghozott szabályokat. Orbán Viktor ezen a héten már nem térhet ki, személyesen kell megnyilvánulnia a NAV-botrány ügyében. Percről percre a parlamentből.
Most érkezett
A nap mondása Budai Gyuláé!
"A számok azok makacs tények" – mondta válaszában Budai Gyula, majd számon kérte a 2010-ben parlamentbe jutott Szabó Rebekán, miért nem harcolt 2009-ben Bajnai Gordon ellen. Majd szóvá tette, hogy a kishantosi gazdaság ellen Bajnai Gordon kormánya indított felszámolást.
Percről percre
A be nem tartott ígéretekről
Szabó Rebeka szerint az Orbán-kormány egyetlen ígéretét sem tartotta be a vidékfejlesztéssel, a gazdákkal kapcsolatban. Az NFA állam az államban, korrupció gyanújába került vezetőiket ejtőernyőztetik, az NFA nem adja ki a nyilvános adatokat még bírósági végzésre sem.
Szemérmetlen kormánypropaganda
Nem is közvetítjük Firtl Mátyás alákérdezését.
Piros cédulás aláírások
Az MSZP kedvéért piros papíron is gyűjti az aláírásokat az LMP a NAV-vizsgálóbizottság létrehozása érdekében – jelentette be Szél Bernadett és Schiffer András, az LMP két társelnöke. A piros lapokon úgy szeretnék összeszedni a vizsgálóbizottsághoz szükséges 78 aláírást, hogy ne legyen közöttük jobbikos képviselő. "Azt nem garantálom, hogy minden igényt ki tudunk elégíteni" – mondta Schiffer, utalva arra, hogy nem tudnak mit csinálni, ha valaki kitalálja, hogy a volt jobbikos Lenhardt Balázzsal, vagy épp Gyurcsány Ferenccel nem akar egy lapon szerepelni.
Budai Gyula formában van
Budai Gyula szerint a Jobbik semmilyen konkrét lépést nem tett a földvédelem érdekében – amit egy ellenzéki pártnak felróni elég vicces. Budai szerint ők mindent megtettek – ezt a kormánytöbbség is elhitte neki.
Földet, vagy hazát árul a kormány?
Magyar Zoltán (Jobbik) a magyar föld védelmével kapcsolatos "kormányzati árulássorozatról" beszélt. A képviselő szerint Vasban, Zalában több falu van, ahol már teljesen felvásárolták a környező fölfdeket a nyugati gazdák.
Még sincs jó napja szegénynek...
Mégsem jut öröm Szatmári államtitkárnak: nem fogadta el Tóth Csaba a válaszát. A parlamenti többség szerencsére igen.
Szatmári államtitkárnak egy kis öröm is jut a mai napra
A sok NAV-os csesztetés után Szatmári államtitkárnak úgy kellett ez a felszólalás, mint egy falat kenyér: legalább azt nem vonták kétségbe, hogy jót akar a kormány – mint ezt az államtitkár is megköszönte. A konkrét ügyről szólva azt mondta, ők nem tehetnek róla, hogy egy forgalmazó nem képes a jogszabálynak megfelelő gépet forgalomba hozni.
A pénztárgépekről
Tóth Csaba (MSZP) az online pénztárgépek bevezetésével kapcsolatban érdeklődött, a többször módosított határidő miatt eddig több tízmilliárdos bevételtől esett el a költségvetés, ráadásul a NAV úgy vonta vissza több típus engedélyét, hogy egy hetet adott a cégenek arra, rendeljenek újra, és közben szerezzék vissza kifizetett előlegeiket is.
A Fidesz az SZDSZ-ről
Gajda Róbert (Fidesz) a megszűnt SZDSZ 1.2 milliárdos hátrahagyott adósságáról szólalt fel. Rétvári Bence szerint az SZDSZ ugyanúgy szűnt meg, ahogy működött is: felelőtlen gazdálkodással, nem is vártak mást tőle.