A kommandósok 24 helyen csaptak le egyszerre egy áfacsaló bandára
A banda feje egy budai villából irányította a bűnszervezetet. A rendőrök találtak hamis diplomata-útlevelet, és egy különleges rendszámú Mercedest is.
A banda feje egy budai villából irányította a bűnszervezetet. A rendőrök találtak hamis diplomata-útlevelet, és egy különleges rendszámú Mercedest is.
Az teszi igazán különlegessé a szekszárdi borászat vezetőjének minapi letartóztatását, hogy olyan emberről van szó, aki adónyomozóként korábban a legmagasabb szintekig jutott. Politikai kapcsolatai kormánytagokig, gazdasági hálója pedig a leggazdagabbakig ért, köztük egészen Mészáros Lőrincig.
Eddig 36 ezren kértek részletfizetést a gépjárműadójukra, a többieknek június utolsó percéig van erre lehetőségük. Nem kell hozzá sorban állni a NAV ügyfélszolgálatán, mobilról is intézhető az adminisztráció.
Azok kapnak értesítést, akinek tavaly ezer forint fölötti túlfizetésük volt, és akiknek több mint 5 ezer forint tartozásuk. A tartozást érdemes mihamarabb rendezni, a NAV késedelmi pótlékot számol fel.
A 24.hu szerint több mint 9 milliárd forintot inkasszóztak a lebukott cégek számláin.
A település egyik független képviselője kérte meg a jegyzőt, hogy végezze a szükséges ellenőrzést, amin hétből négyen megbuktak.
Minden idők legjelentősebb hazai jövedéki bűncselekményét derítették fel. A nagypályás elkövetők éppen székesfehérvári gyárukat költöztették volna, amikor az ország 41 helyszínén egyszerre rajtuk ütött a hatóság.
Pörgethető rendszámtáblás éjszakai kamionok, bekamerázott illegális gyártósorok, haditechnikai szintű zavaróberendezések, több száz tonna dohány, nyolcszor annyi cigisdoboz, mint amennyit a NAV 2024-ben összesen lefoglalt – hatalmas szervezetet számolt fel az adóhatóság.
Ketyeg az óra, május 20-án 24 óráig lehet átnézni, elfogadni, vagy ha kell, akkor módosítani és kiegészíteni az adóbevallást, befizetni az esetleges hátralékot és nyilatkozni az adó 1+1 százalékáról. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Tavaly 2,5 milliárd forintnyi, külföldi számlára érkezett jövedelmet nem vallottak be a magyar adózók a NAV szerint.
Nincs már sok hátra az szja-bevallási határidőig.
A vállalkozás tulajdonosa felcsúti, Mészáros Lőrinchez is fűzik üzleti kapsolatok.
A kockázatelemző modellek egyre fejlettebbek, a NAV elnöke szerint „érdemes” bevallani a lakáskiadásból származó jövedelmeket. A bevallást új fejlesztés teszi egyszerűbbé.
Három éven belül több ellenőrzésen is elbuktak.
A hotel korábban a negatív kritikák miatt egyszer nevet is változtatott.
A wellnesshotel korábban nevet változtatott a negatív értékelések miatt, pedig a vendégek a fertőzésveszélyről nem is tudtak.
A csalók több mint 65 millió forintos kárt okoztak.
Azt írják, hogy a hivatal zárolta a számláit, de a NAV sosem kommunikál sms-ben.
Alig volt valós beszerzési számlája a kereskedőnek. Elkezdték lefoglalni az árukészletét, mire gyorsan meglett az eltrükközött áfa összege.
A rendszer úgy működik, hogy a felbecsült piaci ár feléről indul a licit.