percről percre

Orbán: lesz NAV-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság, ha… - percről percre a parlamentből

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szürreális felovasással indult a Tisztelt Ház működése. Egy laza 135 milliárdos költségvetési tétellel trükközik egyet a kormánytöbbség, hogy ne kelljen betartania az általa meghozott szabályokat. Orbán Viktor ezen a héten már nem térhet ki, személyesen kell megnyilvánulnia a NAV-botrány ügyében. Percről percre a parlamentből.

Most érkezett

"Óvakodnék..."

Óvakodnék az olyan konkrét kifejezésektől, hogy konkrétan tudunk-e valamit - kezdte válaszát Szatmári Kristóf. Majd biztosította Szél Bernadettet, mindent megtesznek.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Átverik a kormányt?

A kormány stratégiai partnerei simán meglépnek több száz fős leépítéseket, miközben nem erre szerződtek – mondta Szél Bernadett, az LMP-s képviselő szerint ennél is nagyobb baj, hogy ezek között a partnerek valószínűleg kiemelt adócsalók is vannak. Vizsgálja-e ezt a gyakorlatot, vagy tudták, hogy ezek a cégek szisztematikusan átverik a magyar államot? – tette fel a kérdést.

Invázió ér minket!

Invázió ér minket, a kormány pedig fizeti a számlát, mint a katonatiszt! – harsogta Z. Kárpát Dániel. Ez nem hatotta meg a Fideszt.

A kormány felkészült!

Kontrát Károly belügyi államtitkár szerint 600-al több rendőr lesz a schengeni határainkon, a kormány felkészült az áradatra. De különben is "radikálisan csökkent" az utóbbi hónapokban a menekültek száma.

Az "úgynevezett menekültekről"

Z. Kárpát Dániel szerint "úgynevezett menekültek" lepték el az országot, évente tízezren tűnnek el a magyar menekültügyi hatóságok elől, miközben az idei 17 ezer, jellemzően gazdasági migránsra senki nem készült fel, pedig "90 százalékuk köztörvényes". A Jobbik szerint a menekülteket "mindenkitől elzárva" kellene kezelni, ráadásul az EU-nak is pénzt kellene áldozni erre. A szállók megteltek, miközben Baracskán a menekülttábor templomhoz, iskolához van közel, és Debrecenben a menekültek "vegzálják a környék lakóit".

Nem győzte meg Józsát az államtitkár

Józsa István szerint a kormány nem él a vizsgálóbizottság lehetőségével, nem hozza nyilvánosságra a NAV átvilágítását, titkolózik. A parlamenti többség szerint nem.

Nehéz helyzetben az államtitkár!

Szatmári Kristóf államtitkár azt mondta, nehéz helyzetben van, mert Mesterházy Attila napirend előtti felszólalására már elmondta, amit szeretett volna, bár azt, hogy a kormány, a NAV szándékosan nem tesz semmit, még az MSZP elnöke sem állította. Mindig voltak, vannnak lesznek is adócsaló cégek - mondta az államtitkár. Szatmári következetesen "kollegának" nevezte a Schiffer András által "magyar Snowdennek" titulált Horváth Andrást.

Újra NAV

Józsa István – Varga Mihály távollétében – a miniszter államtitkárát dorongolta le a NAV-botrány miatt, szerinte a minisztérium, szándékosan nem tesz semmit. Milyen takargatnivalójuk van? – tette fel a kérdést.

Rogán jól beolvas!

Az ellenzék most egységbe tömörül a NAV-ügyek miatt, bezzeg amikor a bankok megadóztatásáról volt szó, akkor magára maradt a kormánytöbbség – mondta Rogán Antal, majd azt mondta, beszélni kell arról is, hogy míg ők lehetővé tették az embereknek az ingyenes készpénzfelvételt, addig például a Demokratikus Koalíció "a bankok mellett szavazott".

A nap eddigi mélypontja...

Szászfalvi Károly KDNP-s képviselő "felszólalása" a "gyurcsánybajnaikormányszétverteazegészségügyet" témakörben: a papírból olvasott felszólalás közben a képviselő megküzd az olyan nehéz kifejezésekkel, mint "dezorganizáció", majd jön a "2010 óta elére kormányzati eredmények" felsorolása.

1 2 3 4 5
Hozzászólások